Belföld

2012.10.27. 05:50

Újabb futamra készülve

Választási kampánytól szenved az ország 2002 óta, és már készülhetünk az újabb futamra: megalakult az Együtt 2014 választói mozgalom, aláírták a megállapodást Milla, a Haza és Haladás és a Magyar Szolidaritás vezetői.

Arany Gábor

Küldetésnyilatkozatuk szerint az országot gyengévé teszi az ezredforduló óta a megosztottság, a korábbi közmegegyezés felbomlása. Ez és az ebből következő rossz kormányzás az oka hazánk útvesztésének, a válságnak. Sajnos a megosztottságra a magyar múltból számos példát tudunk hozni. Ezzel szemben az összefogások időszakai történelmi léptékben mérve csak pillanatokig tartottak, mert az önös politikai érdekek mindig előbbre valók voltak az ország sorsánál. Ezért többnyire nem is fátumszerűen következtek be vereségeink, s nem a világ gonoszsága, hanem saját uralkodó osztályunk ostoba döntései ágyaztak meg nekik. Ezen túllépni történelmi tett lenne. Én már azzal is beérném, ha az összefogás hírére a regnáló hatalom urai rádöbbennének: immár sikeres gazdaságpolitikára van szükség, ha hosszú távon is vezetni akarnak. A magyarok háromnegyede ma nem tudna kifizetni egy váratlan 50 ezer forintos kiadást és már hárommillióan nem jutnak kellő mennyiségű húsételhez. Márpedig nem lehet következmény nélkül tömegeket szegénysorba taszítani, s azt hinni, hogy ezt birkamód a végtelenségig tűrik, apátiába süllyednek, és még a választásból is kiiktathatók lesznek a regisztrációval.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!