Belföld

2010.05.26. 21:31

Utazási magazintól igazol szóvivőt az új kormány

Legfeljebb ötven munkatárssal dolgozik majd a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság; az Orbán-kormány szóvivője Nagy Anna lesz.

MTI

Az MTI szerdán tudta meg a leendő kormányhoz közeli forrásokból, hogy az egész kormányzat kommunikációjáért felelős államtitkárság a Navracsics Tibor által vezetendő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium keretein belül működik majd hétfőtől. A nyolc tárca politikai, stratégiai kommunikációjáért, részben a kormányzati rendezvények megszervezéséért, valamint Semjén Zsolt leendő miniszterelnök-helyettes sajtójáért is felel majd e szervezet.

Ehhez a csapathoz tartozik majd Nagy Anna is. Ő lesz az új kormány szóvivője - erősítették meg a leendő kabinet közeli források szerdán a Magyar Hírlap információját. Nagy Anna 2007 óta a Horizon című kétnyelvű utazási magazin főszerkesztő-helyettese, azt megelőzően pedig a budapesti brit nagykövetség kommunikációs vezetője volt.

A kormányfő kommunikációját teljes egészében a Szijjártó Péter vezette csapat irányítja majd. A tervek szerint a tárcáknak nem lesz külön szóvivőjük. A kormány megalakulása után valószínűleg naponta két kormányszóvivői sajtótájékoztató lesz, egy délelőtt, egy pedig délután.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!