Belföld

2012.06.07. 15:14

Vádemelés: a gyanú szerint brutálisan megölte élettársát

Kecskemét - Vádat emeltek előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt egy kerekegyházi férfi ellen, aki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint tavaly szeptemberben megfojtotta, majd megpróbálta feldarabolni élettársát.

MTI

A május végén elkészült, az MTI által csütörtökön megismert vádirat szerint a 45 éves férfi egy családi házban élt az élettársával Kerekegyházán, de megromlott közöttük a kapcsolat. Ehhez nagy mértékben hozzájárult az, hogy a nő egyre fokozódó mértékben italozott és gyakran az éjszakát sem töltötte otthon.

A férfi 2011. szeptember 11-én délelőtt veszekedni kezdett ittas állapotban hazatérő élettársával, majd ő is megivott egy pohár bort, és ezt követően megfojtotta a nőt. Amikor a sértett már nem mutatott életjeleket, a szobában hagyta őt, majd délután úgy döntött, hogy a holttestet feldarabolja és eltünteti. Konyhakésekkel ezt meg is kezdte, végül azonban a holttest feldarabolásával nem boldogult - olvasható a vádiratban.

A férfi másnap felhívta a rendőrséget és bejelentette az általa elkövetett emberölést.

A vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, amelyet a Kecskeméti Törvényszéken tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!