Belföld

2011.03.28. 16:36

Vas megye négyéves terve: szükségessé válhat az intézményrendszer átalalakítás

A Vas Megyei Önkormányzat négyéves társadalmi- gazdasági programjának egyik kiemelt célja a stabilitás megteremtése.

Erős D. Zoltán

A szűkülő állami bevételi források a kiadási szint csökkentésére kényszerítették a megyei, amely a feladatok átgondolását és átszervezését teszi szükségessé. A már elindított, illetve az állami szerepvállalás további változása az intézményrendszer átalakítását is szükségessé teheti.

A várakozások szerint két éven belül nem lehet számítani a megyei önkormányzat pénzügyi pozíciójának javulására. Ugyanakkor az idei év második felében várható kormányzati feladat és hatáskör átszervezési döntések jelentős hatással lehetnek még a megyei önkormányzat helyzetére.

A megye számára továbbra is az uniós csatornákból megszerezhető források jelenthetnek többletbevételt a szakmai programok, illetve a szükséges és tervezett beruházások megvalósításához. Ezt a célt szolgálja az önkormányzatnál kialakított pályázatfigyelő- és kezelő rendszer. Ami viszont gond, a projektek  utófinanszírozása, ez már eddig is okozott likviditási problémákat.

A megváltozott feltételek miatt a megyei közgyűlés szükségesnek tartja a Szombathellyel közösen fenntartott intézmények finanszírozását szolgáló jogi keretek újragondolását. Ezért törekedni fognak a párhuzamos feladatellátások minimalizálására.

Az elkövetkező négy esztendő pénzügyi helyzetét meghatározza a megyei önkormányzat által kibocsátott kötvény törlesztése. Jövőre a kötelezettség 10 százalékát  és annak éves kamatait kell visszafizetni, utána meg a fennmaradó részt évi egyenlő részletekben, kamatokkal a kötvény 2027-es lejártáig. A fedezetet elsősorban a vagyonhasznosítási bevételből, valamint  a kötvényből megvalósított beruházások hozamából kívánják fedezni.

Az önkormányzat beruházási és felújítási feladatai miatt is nehéz időszak előtt áll. Egyre nagyobb gondot okoz a pályázati forrásokhoz szükséges önerő biztosítása, ezért az ingatlanok rekonstrukciójának a megvalósítása egyre nehezebbé válik. Ezért az önkormányzat egy prioritáslistát állított fel, amelyen a legsürgetőbb  intézményi felújítások szerepelnek.

 

A legfontosabb feladatok: az ivánci Otthon "C" épületének a rekonstrukciója,kőszegi módszertani intézet korszerűsítése, a megyeháza akadálymentesítése, a Smidt Múzeum rendbetétele, a táplánszentkereszti otthon tetőfelújítása, a sajtoskáli intézet szennyvízrendszerének kiváltása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!