A 777-es szoba titka - szórakoztató játék az ötletes fejlesztőtől

Az eredetileg négyfős csapatokra tesztelt küldetésjátékot ezúttal ketten csináltuk végig. A  küldetés teljesítésére kijelölt másfél óra lejártakor egyszerűen nem akartam elhagyni a helyiséget, mert még hátra volt jó néhány feladat. Azon túl, hogy teljességgel elragadott a versenyszellem, s folyton irányítani akartam, hol az agresszivitás tört elő belőlem, hol a teljes kétségbeesés, hogy bent ragadunk (az egymásra épülő, megfejtendő rejtvények, a végső titok megfejtésének eredménye ugyanis a szobából kijutás, a kinyíló ajtó), s tetemünket ki tudja, ki találja majd meg napok múlva... Esős nap lévén odakint ráadásul embertelenül dörgött-villámlott, az áram el-elment, csak a 777-es szoba pánikgombja világított vészjóslóan... Úgy éreztük magunkat, mint akiket valaki ledobott egy Ridley Scott-thriller kellős közepébe. Nem a forgatásra - magába a filmbe, élesben. De egyet bizton állítok: régen nem szórakoztam ennyire jól!

Az Escape (Menekülés) játékot fehérvári fiatalember, Georg János találta ki. Emlékezhetünk rá: néhány éve a FMH hasábjairól mosolygott, mint Az élet mosolya című dévédé ötletgazdája és létrehozója. A gyerekkori álomból megvalósult kiadványhoz János saját kis stúdiójában szerezte a zenét, melyhez a világ minden tájáról kért fotókat  ismeretlen emberektől is. Több ezer képet kapott mosolyokról, ezekből állt össze a zenei anyag mögött futó montázs.
Az Escape-t tavaly ősszel kezdte el fejleszteni.

- Nagyon élveztem gyerekkoromban, hogy édesapám meglepetéseket talált ki és játékosan közelítette meg a dolgokat. Rájöttem, hogy nemcsak ezeket a kedves emlékeket hoztam magammal, hanem bennem is megvan ez a játékosság, és a dolgok hétköznapi tálalása helyett szeretem meglepetéseken törni a fejem. Ez nekem legalább annyi örömet szerez, mint akinek készítem.

A kis János igencsak szerette a kalandregényeket. Gyerekkori barátaival komoly bunkereket építettek és ott kincseket rejtettek el.
-  Emlékszem, hogy 8-10 éves koromban meg voltam győződve: szó szerint értendő, hogy aki korán kel, aranyat lel. Ezért hétvégenként kora hajnalban felkeltem és elindultam, hogy aranyat találjak. Persze tele is tömtem az útközben talált kinccsel a zsebeimet, és azok az én szememben az aranynál is többet értek.

János először számítógépes játéknak tervezte meg az Escape-t, de egy idő után annyi minden jelent meg előtte 3D-ben, hogy nem látta értelmét ellenállni: a virtuális tér helyett a valóságosba álmodta meg a titkokat, rejtvényeket.
- Hamar világossá vált, hogy egy terembe nem fér be annyi ötlet, mint amit sikerült lejegyeznem, így 3 teremre változott a koncepció. Aztán március végéig csak írtam, kutattam, terveztem, és április első napjaiban, amikor elkészültem a forgatókönyvekkel és a pontos építési tervekkel, a barátaimmal hozzáfogtunk az építéshez. Közel két tonna anyagot és berendezést építettünk be a termekbe.

Van itt jó néhány, számzáras lakattal ellátott palack, fiók, mágneses földgömb, láthatatlan tinta, térképek, titokzatos jelek és szimbólumok, netán a falba épített hangszóróból bejátszott,  jelentést hordozó zenei részletek. Tudjuk, hogy már hallottuk-láttuk valahol, csak fel kell idéznünk. A játékosok a küldetésben - akár csak Dan Brown-nál A Da Vinci-kódban - lépésről-lépésre haladnak. Titkosírást fejtenek meg, kombinálniuk kell és persze együttműködni. Utóbbiban derül ki, ki is az igazán jó csapatjátékos. Ezért különösen sokat lendíthet egy-egy ilyen másfél óra a munkahelyi társasági szellemen... Az egyik tesztcsapat munkából, fáradtan érkezett játszani, de 3 és negyed óra után ragyogó arccal jöttek ki a 777-es szobából.

Ha János éppen nem Escape-el, akkor ideje a családé, a barátoké, a zenéé és a sporté. Három éve ugyanis műugrani és toronyugrani kezdett, amibe belevágni számára ugyanolyan merész vállalkozás volt, mint az Escape. Ismerve őt nem túlzás a szlogen, hogy kalandokból sosem lehet elég.