Borosta

2014.02.26. 13:50

Sásdi Zsolt operatőr filmjét a Szombathelyen is bemutatják

Szombathely - Sásdi Zsoltról többször írtunk már. A szombathelyi születésű férfi búvárként több tévécsatornának készített már filmeket, felvételeket a víz alatti világról. Ezeket az élményeket most a szombathelyieknek is elhozza, filmje, az Óceán óriásai nemsokára a moziban is látható lesz.

Bajdó Bettina

Sásdi Zsolt 1976-ban született Szombathelyen. Édesapja már egészen kis korában megtanította úszni. 15 éves kamaszként jutott el először a tengerhez, de a várva várt nagy találkozás még sokáig váratott magára. Kalandos viszonya a víz alatti világgal 2003-ban kezdődött el. Egy horvátországi hétvégén – ahogy ő fogalmaz – esett örök szerelembe a víz alatti világgal. Négy napon át hajnaltól sötétedésig csak feküdt a víz tetején és bámulta a halakat egy maszkon át. Ekkor már tudta, hogy búvár akar lenni, s az álmát nem adta fel. Azóta kalandok sorát élte már át, forgatott tengerekben, óceánokban, barlangokban, roncsokban is. Folyamatosan képezi magát, 2009 óta részt vesz nemzetközi filmfesztiválokon is, melyeken alkotásai sikerrel szerepelnek. Legutóbbi filmje, az Óceánok óriásai díjat nyert egy belgrádi filmfesztiválon, a cápás filmje pedig fődíjas lett Oroszországban. Most van a fesztiválszezon, ezért lehet, hogy újabb díjakkal is bővül még a lista.

– Az Óceánok óriásai című film lenyűgöző víz alatti képekkel, érdekes adatokkal és animációkkal mutatja be a Nyugat-indiai manátusz, mantarája, cetcápa, és az ámbráscet életét – mondja Zsolt. – Olyan élőlényeket örökítettünk meg, melyek az állatvilágban mind valamilyen rekordot képviselnek. Ezt a filmet pedig március 10-én, este hat órától a Savaria moziban a szombathelyiek is láthatják. A Café Frei Kalandor-Körének leszek a vendége, s a filmvetítés után a kávézóban beszélgetek Grünwald Zsolttal az élményeimről, a kalandokról, a cápákról, s természetesen további képeket is viszek magammal. A vetítésre és az azt követő beszélgetésre nem árt helyet foglalni, hiszen úgy tűnik, elég nagy az érdeklődés, s nem szeretném, ha valakinek nem jutna hely.

Sásdi Zsolt nemrég Costa Ricában, a Kókusz-szigetnél egy tengeralattjáróval merülhetett, a mélyebb vizekben élő cápák nyomában járhatott. Látott olyan mélytengeri cápákat, melyek elég ritkák. Fotó: Selmeczi Dániel

Sásdi Zsolt mögött izgalmas hónapok állnak. Nemrég Costa Ricában, a Kókusz-szigetnél egy tengeralattjáróval merülhetett, a mélyebb vizekben élő cápák nyomában járhatott.

– Selmeczi Dániel búvárfotós barátommal együtt merültünk egy speciális tengeralattjáróval háromszáz méter mélyre – folytatja az operatőr. – Megnéztük a mélytengeri élővilágot, s víz alatti felvételeket készítettünk. Láttunk mélytengeri cápákat, melyek elég ritkák. Ez a sziget a világ egyik ősi élőhelye, nagy élmény volt a merülés. A speciális tengeralattjárónk egy akril gömb volt, így panoráma kilátás nyílt mindenre.

Zsolt hozzáteszi, hogy öt évvel korábban járt már itt, s ennyi idő alatt is láthatóan változott az élővilág. Akkoriban a tigriscápák kuriózumnak számítottak, jó, ha egyet lehetett látni. Mára viszont több egyed is él a szigetnél, emiatt pedig a ráják száma megfogyatkozott.

– A sziget és az azt körülölelő óceán a nemzeti park része, s parkőrök és parti őrség is védi a környezetet – emeli ki Zsolt. – Lehetőségem volt elkísérni őket egy halászhajó ellenőrzésére, csak saját felelősségemre. Gumicsónakba szálltunk, a kísérőimnél fegyverek voltak. Egy lepukkant halászhajóhoz mentünk, rajta négy-öt fős legénységgel. Olyan volt, mint az amerikai filmekben,a csónakkal többször megkerültük a hajót, majd tőlünk a vezető parkőr ment át elsőként a fedélzetre. A legénységnek a hajó végébe kellett állnia, én csak ezután mehettem át. Átkutatták a hajót, cápauszonyt nem találtunk, de kiderült a gps-koordinátákból, hogy a nemzeti park területén halásztak. Ez már szabálysértésnek számított, ráadásul kiderült az is, hogy a kapitány sem az, aki a bejelentőlapon szerepelt. Izgalmas kaland volt, rögzítettem a kamerámmal mindent.

Sásdi Zsolt hamarosan ismét útra kel, visszatér Szudánba, a Vörös-tenger szinte érintetlen, magyarok által még felfedezetlen déli, Eritreai-határ részeire, ahol már korábban is járt. Új zátonyokat fedeztek fel, melyekről még készülnek felvételek. Ezen kívül betekintettek Jacques Cousteau kapitány víz alatt világába is. A filmsorozat forgatásakor ugyanis felépítettek egy víz alatti világot az 1960-as években, ennek néhány darabját maguk mögött hagyták. Így ma is lehet úszni a cápaketrecek rozsdás maradványai, illetve az építmények hagyma alakú kupolái alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!