Borosta

2015.05.06. 16:18

A szabó, akinek elég az adott szó

Szombathely - Az öltönykészítés kulisszatitkai, etikett és divat, a fiatal szabótól, aki mindent tud az öltönyökről.

Budai Dávid

Kiss Gábor szabó 34 éves, őszintén hisz az adott szó erejében, olyannyira hogy az áru megrendelésekor is megelégszik egy ígérettel, ráadásul mindent tud az öltönyökről, és a divatról. Most azonban nem csak az öltönyökről tudhat meg mindent. Lerántjuk a leplet a 90-es évek vadhajtásának, az almazöld zakók térhódításának okáról, hogy miért hitethette el Sándor György humorista egy Burda szabásmintáról, hogy térkép, és hogy mi az oka az idegesítő bevarrt zsebeknek. Sőt egyszer és mindenkorra tisztázzuk, hogy az öltönyön melyik az a gomb, amit soha nem használunk.

Mindenek előtt azonban arra voltam kíváncsi, hogy hogyan lesz valakiből szabó. Gábor gyermekkora java részét Molnár János úri szabó műhelyében töltötte. A szabódinasztiából származó mester szerettette meg vele a szakmát, olyannyira, hogy húsz évesen Gábor már meg is nyitotta saját üzletét.

Ahhoz, hogy valaki jó szabó lehessen, három dologra okvetlenül szükség van. A kiváló kézügyesség elengedhetetlen, vagyis belőlem, akinek az oviban gondot okozott egy anyák napi dísz kivágása, nem válna jó szakember. Ezen felül szükséges még a gyors fejszámolás képessége, valamint a kiváló kommunikációs készség. Ez utóbbira azért van szükség, mert egy öltöny születése egy beszélgetéssel kezdődik.

Kiss Gábor, csak a saját maga által készített öltönyöket hordja, bár ezekből nincs túl sok, mert a vendég öltönye előbbre való. Fotó: Szendi Péter

Most, hogy jön a nyár az esküvői szezon közeledtével a vőlegényöltönyök viszik a prímet. Egy esküvői öltöny megvarrása nagyon nagy odafigyelést igénylő munka, hiszen az ember talán legkülönlegesebb napjára készülnek ezek a ruhadarabok. A már említett beszélgetésen felmérik, hogy a vőlegényhez milyen színek illenek és ilyenkor természetesesen az esküvő miliőjét is figyelembe kell venni. Megbeszélik a fazont, hogy két vagy három gombos legyen-e a zakó? Aztán következik a méretvétel a szabás, a varrás Végül jó néhány igazítást követően, egyszer csak kész az öltöny. Csakhogy időközben eltelik hat hét, ennyi időbe telik ugyanis egy átlagos öltöny elkészítése. A legmenőbb öltönyök most kék színűek, de persze a fekete szín soha nem megy ki a divatból. A fehér esküvői öltönyök ideje viszont lejárt, évente jó, ha egy ilyen megrendelés van. Ennek a divaton túl, gyakorlati okai is vannak, hiszen egy Sacher-tortába nem túl vidám beleülni talpig fehérben.

Míg a 90-es években a szakma becsülete alábbhagyott a sok kókler miatt, addig a jelenleg is pályán lévő szabók mind értenek a szakmájukhoz. Örvendetes az is, hogy az öltöny varratás az utóbbi két-három évben újra fénykorát éli, sokaknak többet jelent egy személyesen neki készült öltöny, mint egy világmárka címkéje az öltöny ujján.

Ha már a 90-es évek szóba került, tartozunk egy magyarázattal a lila, zöld, műszálas, négy gombos bő zakók miatt. Gábor elmondta, ami a fazont illeti, akkor világszerte ez volt a divat, viszont az elképesztő színek megjelenése bizony magyar sajátosság. Ha esetleg szégyenkezve vizsgálgatjuk megfakult érettségi öltönyünket, megnyugtatásul közöljük, szinte mindenkinek van egy lila zakója a szekrény mélyén. A vicces kilencvenes években Sándor György humorista Burda szabásmintával kért útbaigazítást a fővárosban, és többen meg is mutatták a „térképen", hogy merre kell mennie. Kiss Gábor szerint azért vált lehetségessé az átverés, mert a Burdában egy csomó szabásmintát másoltak egy oldalra, ami az avatatlan szemnek bizony csak vonalak kusza halmaza. Mivel az öltöny viselésének szabályaival kapcsolatban is van némi kuszaság a fejekben, Gáborral itt is rendet teszünk. Az etikett szerint három gombos zakó esetében mindig csak a középső gomb, két gombos esetében pedig mindig csak a felső gomb van begombolva. Leüléskor pedig ki kell gombolni a zakót. Az ing ujja egy kicsit minden esetben kilóg a zakóból, különösen, ha mandzsetta gombunk is van, bár ez már nem divat. Mint ahogyan nyakkendőtűt sem hord már senki, pedig ez nagyon praktikus jószág, hiszen megakadályozza, hogy nyakkendőnk belelógjon a levesbe. Gyakorlatilag a szmokingnak is annyi, frakkal pedig szinte egyáltalán nem találkozhatunk már. Amivel viszont igen, az a díszzsebkendő a legvadabb színekben, és nagyon nagy divat a könyék foltos sportzakó is, főleg a fiatalok körében.

Gábor szerint amúgy is örvendetes változás, hogy a fiatalabb generáció egyre inkább törekedik az eleganciára, bár a Párizs-Milánó vonaltól még nagyon messze vagyunk. A bevarrt zsebek rejtélye pedig a következő: ha nem lenne bevarrva a zseb, akkor vasalásnál meggyűrődne az anyag. Természetesen, ha öltönyben vagyunk, nem kell partnerünk retiküljébe begyömöszölnünk mindent, bátran bontsuk fel a zsebeket, de csak óvatosan, mert ha nem figyelünk, könnyen kiszakíthatjuk. Figyelni egyébként egy szabónak is mindig nagyon kell, Gáborral egyszer megtörtént, hogy egy frissen vásárolt 30 ezer forintos nadrágot kellett rövidebbre szabnia, ám a művelet közben bejövő három telefonhívás annyira elvonta a figyelmét, hogy kétszer vágott ugyanonnan. Azóta munkaközben nem telefonál. És már egy ideje arról is leszokott, hogy hosszasan bámuljon egy rosszul szabott öltönyt, bár mint mondta, azért ezeket most is azonnal kiszúrja. A legtöbb baj nem is az öltönyök szabásával van, hanem azzal, hogy sokan nem tudják mi áll jól nekik. Ha egy 150 centiméteres ember négygombos, térdégig érő zakót vesz fel, akkor jó ha tudja, nem jó úton jár ami a divatot illeti. És ha már divat, akkor Giorgio Armani, és Karl Lagerfeld az etalon Gábornál. Mint megtudtam, a divatot a nagy divattervezők alkotják meg, de a sztárok alakítják azzal, hogy végiglejtenek a vörös szőnyegen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!