Borosta

2015.04.22. 16:34

Kőmíves Csongor világot akart látni, ide jött

Szombathely - Kőmíves Csongor mérnök akart lenni, aztán színész lett. Amerikában majdnem lelőtték, de ő nem oda, hanem Szombathelyre jött világot látni.

Budai Dávid

Kőmíves Csongor három éve tagja a Mesebolt Bábszínháznak, és most éppen megfeszített munkában van, mivel a Tündér Lala című előadást próbálja, amelynek május 10-én lesz a bemutatója. Két próba között azonban sikerült vele beszélgetnem arról a hosszú útról, amely Magyarlétáról, a kis erdélyi faluból vezetett Szombathelyig. 2012-ben még Gyergyószentmiklóson játszott a Figura Stúdiószínházban, és bár jól érezte magát, kedvesével együtt úgy döntöttek, ideje világot látni, és a világ ezúttal Szombathely volt. Szerencséje volt, mert éppen akkor megüresedett egy státusz. Csongornak a szerencséből amúgy is kijutott, hiszen nem sokkal azután, hogy elküldte előadásai videóanyagát Szombathelyre, éppen Veszprémben volt vendégjátékon. A szombathelyi társulattal való személyes találkozó aztán végképp eldöntötte sorsát.

Pedig gyerekkorában sorsa egészen más irányba terelte. Matematika-informatika szakosként építész szeretett volna lenni, ám osztályfőnöke, aki történetesen magyartanár volt, meglátott benne valamit. A számos iskolai versmondás, na meg egy Magyarországon bezsebelt, színházfesztiválon kapott díj után tanára összehozta egy kolozsvári színésszel, hogy ugyan, mondja már meg, hogy tehetséges-e a fiú vagy sem. A színész azonban csak annyit mondott, hogy ha nem veszik fel, addig próbálgassa, amíg felveszik. Ezekkel a mondatokkal felvértezve lépte át a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának küszöbét. Felvették, méghozzá elsőre. Az alapképzés megszerzése után került a gyergyószentmiklósi Figurához, hogy aztán – miközben játsszon Gyergyóban –, elvégezze a kétéves mesterképzést is Kolozsváron.

Az egyetemi évek, ahogyan az már lenni szokott, bővelkedtek kalandokban is. Másodéves korában gondolt egyet, és négy barátjával nekivágott az ígéret földjének, hogy három és fél hónapig a Maryland állambeli Aberdeen-ben egy raktárépületben dolgozzon napi 16 órát. Ott, abban a motelben,   ahol laktak, egy hajszálon múlott, hogy egy zavart fiatalember nem lőtte le, de ahogyan már olyan sokszor az életben, ismét szerencséje volt. Szerencséje   volt akkor is, amikor a tavaly februárban   a Weöres Sándor Színházban bemutatott Cudar világban megkapta Baracs István szerepét. A kötelező „miben    más a bábszínház, mint a kőszínház?"  kérdésnél Csongor elmondta, ő mindig ugyanazt csinálja, csak másik csatornán   keresztül adja át az energiát, ha bábozik és másikon, ha élőszereplőként van jelen a színpadon. Hozzátette: a mai bábszínházban már erőteljesen keveredik    a kétfajta színjátszás, sőt egyre inkább előtérbe   kerül a színész  a színpadon. Megtudtam,  jól érzi magát Szombathelyen,   ezért az ő   jelenléte   a városban biztosnak mondható még jó ideig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!