Bük

2014.05.11. 13:55

Bükfürdő Rallye 2014. - a Krózser-Papp kettős győzött!

Bük - Pénteken kezdődött, szombaton fejeződött be az idei murvás ralibajnokság első versenye, a Bükfürdő Rallye 2014. Az I. osztály versenyét a Krózser-Papp (Mitsubishi Lancer Evo 9 R4) kettős nyerte nagy csatában.

Tóth Gábor

A pénteki prológ után szombaton már 11 gyorsasági szakasz (Szeleste, Csepreg, Szombathely központtal) várt a Bükfürdő Rallye 2014 résztvevőire, az I. és a II. osztály, valamint a terepralisok 77 autót felvonultató mezőnyére. A péntek esti eső alaposan megnehezítette a résztvevők dolgát, mert esős, sáros, csúszós úton kezdődött a verseny szombaton reggel. Akadt egy vezéráldozat is. Nem sokkal az első gyorsasági rajtja után a szelestei szakaszon búcsúzott az egyik nagy esélyes: árokba csúszott a Balogh -Holczer páros R4-es Mitsubishije, nem is tudták folytatni a versenyt. Az érdeklődők akadtak szép számmal egyébként kifejezetten kiélezett versenyt láthattak. Egy körrel a befejezés előtt például az első öt helyezett között mindössze 14 másodperc volt a különbség, ami igazán kevés.

A I. osztály versenyét végül nagy csatában a Krózser Menyhért -Papp György (Mitsubishi Lancer Evo 9 R4) kettős nyerte annak ellenére, hogy korábban fél perces büntetést kaptak. Másodikként az Ollé Sándor -Tóth Zsolt (Ford Fiest S2000) duó végzett. Olléék minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a végelszámolásban feléjük billenjen a mérleg nyelve, azonban az utolsó két szakasz győzelme sem volt elég arra, hogy 15,2 másodperces hátrányukat lefaragják, csupán 13,1 másodpercre csökkentették. Harmadikként pedig a Matics Mihály- Zejda Viktória (Mitsubishi Lancer Evo) páros zárt.

A végül a második helyen végző Ollé Sándor-Tóth Zsolt kettős terelgeti a cél felé a Ford Fiesta S2000-t (Fotó: duen.hu)

A másodosztályú ralibajnokság negyven páros részvételével indult. Sikeresen azonban csak 24 kettős teljesítette a számukra kiírt 300 kilométeres távot. A kilenc gyorsasági szakasz abszolút győztese a Bordás Szabolcs -Csáki Richárd és a Mitsubishi Lacer Evo 7 alkotta trió lett rajt-cél győzelmet aratva. A második, harmadik hely sorsa is gyorsan eldőlt a másik két mitsubishis, a Barna Tibor- Pannuska Dávid kettős, és a Tajmel Tibor -Csendes Zsolt páros között az előbbi javára.

- Egy év szünet után tértünk vissza Bükfürdőre, Vas megyébe, a csapatok, a versenyzők és a szurkolók nagy örömére- fogalmazott a futam főszervezője, a Marcoracing Team Kft. vezetője, Markó Tibor. A résztvevők egyértelműen elégedettek voltak, remek pályákon, szép környezetben zajlott a verseny a csapatok, a pilóták szeretnének jövőre is visszatérni. Azon leszünk, hogy ez sikerüljön. Kellett a nagy sikerhez Bük és a térség segítsége is, ezért jár a köszönet. Mindenki jól járt, mert szerintem erre a hétvégére ki lehetett tenni a megtelt táblát a vasi fürdővárosra.

Bükfürdő Rallye 2014. - prológ videók ide kattintva

Bükfürdő Rallye 2014. - videók a versenyről ide kattintva

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!