Bük

2015.04.10. 18:49

Nem fognak fázni a büki óvodások

Bük – Az idei költségvetésben betervezett 12 millió forintot nem játszókert építésére, hanem a fűtési rendszer korszerűsítésére költik a büki Csodaország Óvodában – döntött legutóbbi ülésén a képviselő-testület.

Tersztyánszky Krisztina

Az óvodában a tanév elejére fejeződött be az a bővítés. A beruházás során az intézmény egyebek közt egy új csoportszobával bővült, amelyben egységes óvoda-bölcsőde csoport kezdhette meg működését. A büki szülők régi vágya valósult meg ezzel, hogy gyerekeiket már kétéves kortól az óvoda gondjaira bízhatják. A megnövekedett épület mellett az önkormányzatnak sikerült egy újabb területet megvásárolnia, melynek parkosítására, kerítés építésére 12 millió forintot különítettek el az idei költségvetésből.

A Csodaország Óvodában az idén már egy hetedik, egységes óvoda-bölcsőde csoportot is indíthattak.

A fűtési szezon vége felé közeledve azonban kiderült, hogy a parkosításnál sürgősebb feladat az óvoda fűtési rendszerének korszerűsítése – tudtuk meg Pócza Gabriella intézményvezetőtől. Az óvoda ugyanis most már három, különböző időpontban épített részből áll, melyeknek a fűtési körei is különbözőek. Az eltérő minőségű és méretezésű csövek és radiátorok miatt a télen nem volt egyenletes a hőeloszlás az óvodában: míg egyes helyeken túl meleg volt, más szobákban csak nehezen lehetett befűteni. Az egyenletes és hatékonyabb fűtés érdekében össze kell hangolni a régi és az új részeket. Emellett elérkezett az idő a több mint húszéves kazánok kicserélésére is.

A képviselők a helyzet ismeretében hozzájárultak, hogy elsőként a fűtéskorszerűsítés valósuljon meg. A nyári időszakban, amikor várhatóan kevesebb gyerek jár majd az óvodába, kicserélik az elöregedett kazánokat és felújítják a régi épületrész fűtési rendszerét. Ezt az üzembiztonság szempontja is indokolja, nehogy majd éppen a legnagyobb hidegben romoljon el valamelyik korszerűtlen kazán vagy fűtőtest. Az épület tetejére  már korábban is helyeztek napelemeket és napkollektorokat. A felújítás során a hőközpontot úgy készítik el, hogy az további napelemek és napkollektorok  rákötésére is fogadóképes legyen – tudtuk meg Szabó András aljegyzőtől. Természetesen a későbbiekben a játszókert kialakítására is sort kerítenek majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!