Bük

2015.07.10. 18:44

Értéket őriznek - Tüzes délszláv ritmusok, finom falatok Bükön

Bük - Több, korábban már jól bejáratott rendezvény lépett szerencsés „házasságra” péntek délután a gyógyfürdő parkolójában, a bükiek és a fürdőből kiérkező vendégek nagy örömére.

Tersztyánszky Krisztina

A nagy hagyományokkal rendelkező aratófesztiválnak immár negyedik éve kísérőrendezvénye az Etno-Folk Forgatag. A szervező büki művelődési központ igazgatója azt vallja: meg kell mutatnunk a külföldieknek (is), hogy van ilyen zenénk is. Hogy az ősi magyar muzsika megállja a helyét, élvezhető, táncolható marad akkor is, ha olyan műfajokkal párosítják, mint a jazz, a rock vagy más, értékes könnyűzenei irányzatok. Az idei forgatagon a délszláv, balkáni muzsikákra helyezték a hangsúlyt.

 

A ma még kevésbé ismert székesfehérvári Zombori nyitott népdalfeldolgozásaival, majd a világzene nemzetközileg elismert hazai követe, a Makám forrósította fel a levegőt gyönyörű, vokális balkáni melódiáival. Nem hiányozhatott a több évtizedes múlttal rendelkező Vujicsics Együttes és a Folk Error sem, megyénket pedig a a szentpéterfai Koprive Tamburazenekar képviselte. A zeneközi szünetekben Langaléta Garabonciások gondoskodtak sikamlós vásári szórakoztatásról.

De nemcsak a zenében, termék-előállításban is értéket őrzünk – ezt üzente az immár negyedszer megrendezett helyi termék piac, amelyet ezúttal a zenei program helyszínére hoztak át. A több tucatnyi árus portékáit a mai aratóünnepre érkező illingeni tesvérvárosi küldöttség tagjai is tetszéssel nézegették. Tudva, hogy piac is lesz Bükön, ők is hoztak kóstolót: jóféle hazai Hirztaler sajttal, marhavirslivel, barna házi kenyérrel kínálták vendéglátóikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!