Bük

2016.01.10. 19:16

Évértékelő: fejlődésben Bük

Bük - Komplex településfejlesztés zajlik Bükön - szinte minden településen megvalósítanak egy-egy különálló beruházást, de ez a vasi város hosszú távú stratégiát követ.

Simán Klára

Dr. Németh Sándor polgármester elmondta, hogy van miből: emelkedett a város adóbevétele. A fürdővárosnak az elmúlt négy év alatt megduplázódott az iparűzésiadó-bevétele: ebből az adónemből 2015-ben már 600 millió forint érkezett Bük kasszájába. Az iparűzési mellett az idegenforgalmi adó továbbra is jelentős pénzt hoz, így több a bevétele, mint a kiadása a városnak, és ez teszi lehetővé a folyamatos, előremutató beruházásokat - mondta dr. Németh Sándor polgármester. Ezt a célt szolgálta a többi között az Ipar utca környékének több mint 100 millió forintos összköltségű rekonstrukciója is. Ez köti össze a Petőfi és a Gyár utcát. Az Ipar utcában megtörtént a vízhálózat kiépítése, korszerűsítése, továbbá egy vadonatúj, erős burkolatot is kap az utca 2016-ban. Ami miatt pedig már körbe lehet autózni a várost, az a VOG utca és a Dózsa utca eddig hiányzó szakaszának megépítése, ez 2015-ben megtörtént.

„Időszerű árvízvédelmi beruházásként készült el a Fekete-híd teljes korszerűsítése is: a zsilipeket már korábban rendbe tettük, ám a Fekete úti híd megroggyant, sőt, kissé szét is nyílott már" - magyarázta a beruházás égető szükségességét a polgármester. 2015-ben ezzel összefüggésben - gyakorlatilag kerülőként - megújult két mezőgazdasági út is.

Tavaly elkészült a hulladékudvar is, ha ez eredeti funkciójában üzemel majd, akkor a szelektív hulladékgyűjtést teszi lehetővé. Ez egyébként 127 település konzorciumából jöhetett létre. Csakhogy közben megváltozott a hulladéktörvény, így az udvar beüzemelése még várat magára. Nem mellesleg a város 2015-ben megvásárolta a Parkom Nonprofit Kft.-t, amely a hulladékszállításért felel, ezt muszáj volt megtenni, hiszen ettől az évtől már nem foglalkoztathat úgymond külsős céget a város a szemét eltakarítására.

Átalakult a buszközlekedés is, kikerült a fürdő központjából a buszállomás. „Talán mindenki átlátja már, hogy ez egy többlépcsős, jelentős folyamat" - hangsúlyozta a polgármester, aki jól ismeri az ezzel kapcsolatos lakossági fenntartásokat, amelyek közt szerepel az is, hogy most nincs fűtött, zárt, központi buszvárója a városnak. Még az idén lesz, várhatóan őszig megvalósul ez is - közölte dr. Németh Sándor, aki hozzátette, hogy az a helyiek egyöntetű elégedettségére szolgál, hogy a település átkelési szakaszán minden egyes buszmegálló megújult tavaly. A régi buszmegállót - ami egy igen impozáns központi térnek a magja lesz - lebontják, így teljesen megújulhat a fürdő központi része.

„Most végre benyújthatunk egy már alaposan előkészített gyógyhely-fejlesztési pályázatot. Most 2,6 hektár összefüggő területünk van a régi buszpályaudvar területén, ebből lesz egy hatalmas, impozáns városközpont, kinti és benti attrakcióval. Előbbit úgy kell érteni, hogy kiépül egy 200 méter hosszú sétálóutca, utóbbi pedig egy zárt tér lesz." - mondta el dr. Németh Sándor. A beruházás összköltsége 1 milliárd 580 millió forint, ez lesz tehát a város történetében az eddigi legnagyobb beruházás, ha pályázatuk kedvező elbírálásban részesül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!