Bük

2016.07.10. 18:50

Szalmacsiga, etno és folklór - Ezreket vonzott a büki Etno-Folk Forgatag

Bük - Fajátékok, szalmacsiga és népzene: erről szólt az Etno-Folk Forgatag a bükfürdői rendezvénytéren.

Simán Klára

A régi buszforduló melletti tér megtelt élettel: minden pénteken - így az Etno-Folkkal összekötve is - őstermelői piac várja a vásárlókat, és most a fél évtizedes Etno-Folk Forgatag is ide vonzotta a helybélieket és a nyaralókat egyaránt.

- Idén újítottunk egy kicsit: a szokásos rendezvénysátor helyett kinyitottuk a teret, így igazi fesztiválhangulatot sikerült teremteni - mondta el Tóth Tamás, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár igazgatója. A főszervező intézmény vezetője hozzátette, ismét több ezer ember látogatott ki a rendezvényre, amely még Répcementi Etno-Folk néven indult, aztán kinőtte magát, kiszélesedett a forgatag. Jellegében egyébként alig változott, hiszen mindegyik évben olyan együtteseket, zenészeket hívtak meg előadónak, akik a magyar vagy a Magyarországon élő nemzetiségek zenéjét valamilyen stílussal keverik.

- Ebben az évben tisztán magyar népzenét hoztunk a színpadra, a helyi és országos népszerűségnek örvendő együttesekkel, így a Regös Együttes kezdte a sort, majd a Góbé Zenekar követte őket, a Buda Folk Band tradicionális népzenét hozott nekünk, majd a Sebő Együttes a népzenei sokszínűséget mutatta meg, végül Mihó Attila varázsolt igazi táncházi hangulatot a térre - hangsúlyozta Tóth Tamás. Szerinte egyébként a gyerekekkel kell kezdeni a nevelést, ami a népi kultúrát illeti, így nemcsak zenét, hanem játékos tevékenységeket is hoztak a forgatagba.

- A családosoknak kedveztünk a sok-sok hagyományos játékkal, a kicsi huszárok kipróbálhatták a falovakat, két fa körhinta várta őket, több dobójátékot kipróbálhattak, fahalacskákat horgászhattak ki fateknőből, de a kézműves szakembereknél szalmacsigákat is készíthettek, amelyeket haza is vihettek természetesen - sorolta a teljesség igénye nélkül az igazgató.

Mint kiderült, számításaik beváltak, hiszen a gyermekjátékok vonzották a kicsiket és velük együtt a nagyokat is.

- Amikor délután megláttuk ezeket a régi, hagyományos játékokat, már akkor elhatároztuk, hogy visszajövünk a térre - mondta el Csányi László, a szőke szépség, Szőcs Zoé nagypapája. Sejtette, hogy a lánykát nagyon lekötik ezek a játékok, ennek azért is örül, mert addig sem a tablet bűvöletében van Míg Zoé célba dobásban jeleskedett, Csányi László elmondta, meglepődött azon, hogy ezek a kreativitást fejlesztő ügyességi játékok ingyenesek ezen a rendezvényen.

A rendezvény nagy teret igényelt, hiszen a szokásos pénteki őstermelői piac is ekkor zajlott: Horváth Líviától, a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület munkatársától megtudtuk, igyekeztek összehangolni a helyi termékeket árusító pavilonok napi működését az Etno-Folk Forgataggal. Ezúttal kissé hosszabb nyitva tartással, este tízig várták a vásárlókat a szokásos mintegy harminc árussal - ők most kicsit még több hagyományos kézműves terméket hoztak a forgatagba látogatóknak. Hozzátette, minden pénteken valami meglepetéssel, újdonsággal várják a vásárlókat, most az Etno-Folkkal kapcsolódtak össze a helybéliek és a turisták legnagyobb örömére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!