Bük

2016.09.27. 17:54

Miért került elő a kerekesszék a turizmus világnapján Bükfürdőn?

Bük - A turizmus világnapján, kedden a Vas megyei fürdővárosban érzékenyítő programokat tartottak.

Vadas Krisztina

A 2016-os turizmus világnapjának témája az akadálymentes turisztikai szolgáltatások bemutatása, valamint az érzékenyítés volt. Ehhez igazodva szervezett a büki TDM a fürdőn és környékén programokat a fiataloknak.

Kedden a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskolából 32 felső tagozatos diák érkezett, hogy megtapasztalják, milyen kerekesszékesként élni a mindennapokat. A fürdő területén kipróbálhatták az akadálymentes eszközöket, mint például a vízbe emelő szerkezetet. Ezt követően a játszótéren (ahol mozgáskorlátozottak számára használható fitneszgépek is vannak) egy akadálypályát kellett teljesíteniük kerekesszékben. Ebből is volt nehezebb változat, volt, aki a csak egy kézzel hajtható típussal vágott neki a küldetésnek.

A pályán nem csak bóják között kellett haladni, hanem egy homokos szakaszon is át kellett jutni. Akinek ez sikerült, már célegyenesbe került. A legvégső feladat a kosárra dobás volt, persze kerekesszékből.

A diákok nagyon élvezték a játékos érzékenyítést - mindenki ki akarta próbálni a kerekesszéket, senki sem ódzkodott tőle. Arra is volt példa, hogy többször is teljesítették a kicsit sem könnyű akadálypályát.

Ezek a programok nem csak arra jók, hogy bemutassák az egészséges fiataloknak sérült társaik életét, hanem arra is, hogy később bele tudják képzelni magukat a helyükbe - így könnyebben segítenek valós szituációban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!