Bük

2014.09.30. 10:10

Öko-kalandorok lettek a gyerekek - Toboz Ottónak hívják ezentúl a büki mókust

Bük - Több száz gyermek vett részt az Európai Mobilitási Hét büki természetbarát rendezvényein.

Merklin Tímea

A kampány fő mottója „A mi utcánk, a mi jövőnk" volt, emellett a szervezők a fürdőváros természetközeli élményeire építették fel a programot. Felhívták a figyelmet a tiszta levegő fontosságára, az autós közlekedés alternatív kiváltására és a környezettudatos életmódra. A nyitóesemény „a csodálatos Répce-vidék" bemutatóhelyén, a Répcementi tanösvényen egy játékos vetélkedő volt, amelynek keretében több mint 60 diák adott számot környezetismeret tudásáról. A madár- és növényfelismerő verseny mellett játékos formában ismerkedhettek meg az érdeklődök a környék jellegzetes faunájával és flórájával.

Egy nap a sport jegyében telt, a „harapható" alpokaljai levegőn a Nordic Walking alaplépéseit sajátíthatták el a gyerkőcök, amelyet egy kellemes túra keretében a gyakorlatban is ki lehetett próbálni. A büki rendőrőrs is közreműködött a programban: több mint 100 iskolás ismerkedhetett meg a biztonságos közlekedés fontosságával, a közúti táblákkal és szabályokkal, rendőri karjelzésekkel. A bemutató előadást követően számot is adhattak a tanultakról egy KRESZ-teszt kitöltésével. A „drótszamár-szelídítés" egy kerékpáros ügyességi verseny volt, ahol egy változatos akadálypályán kellett a legrövidebb idő alatt balesetmentesen és a közlekedési előírásokat betartva végigkerekezni.

A gyerekcsoport előtt Spielenberg Andrea, Tóth Tamás, Horváth Lívia (Fotó: Büki TDM)

A Kóczán-ház udvarán a zene és a tánc volt a főszereplő. A gyerekek előadást hallhattak elődeink szokásairól, a táncokról és a zene szeretetéről, valamint népi értékeinkről. Majd a Boglya együttes műsora következett, ahol a népdalok mellett interaktív hangszerbemutató és táncház is volt.

Egy egész napot szenteltek az ökoszemléletnek: a kerékpáros ökotúrán a résztvevők közel 9 kilométer hosszú kört tettek meg, öt állomás érintésével. Az ÖkoKaland állomásain pecséteket gyűjtöttek a speciális menetlevélbe, az út során érintették a Napsugár Játszóparkot, a Kneipp és Nordic Walking parkot, a Sport Parkot, a Kristály Tornyot, valamint a Répcementi tanösvényt. A játékos túra végén minden csapat Büki Öko-Kalandor oklevelet kapott.

A hét eseményeit lezáró ünnepséget és díjkiosztót a művelődési központban rendezték, amelyen közel 100 diák és pedagógusaik vettek részt. A legjobban teljesítő csapatok ajándékban is részesültek. A helyi általános iskolások felhívás útján segítettek nevet találni a büki mókusnak, és rajzokkal illusztrálták a hét eseményeit. A mókusnévadóra közel 160 névjavaslat érkezett be, ezek közül választották a „hivatalos" nevet: Toboz Ottónak fogják a továbbiakban hívni a büki öko-mókust.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!