Bulivan

2010.11.12. 10:58

Négyezer méter magasból vetette alá magát a Dred és Doris énekesnője

Elkészítette vadonatúj videoklipjét Dred és Doris duója. A Soha ne félj című dalhoz forgatott kisfilm egy bűnügyi történetet dolgoz fel, amelyben a duó tagjai gyémántcsempészésre adják a fejüket.

Gyuricza Ferenc

A klip forgatása három napot vett igénybe. A felvételek csúcspontját Doris négyezer méteres ejtőernyős ugrása jelentette. Mindez azért is érdekes, mert az énekesnő azt megelőzően még repülőn vagy helikopterben sem ült, nemhogy kiugorjon belőle. A hosszú heteken át előkészített ugrás az utolsó pillanatban azonban majdnem meghiúsult, Doris ugyanis egy véletlen mozdulat miatt két ujját az ajtóhoz csukta. A lány fájdalmas kiáltására Dred azonnal megnézte, hogy mi történt, majd Doris véres ujjait látva az autóhoz sietett, hogy elővegye a csomagtartóból az elsősegély ládát, majd bekötözze partnere ujjait. A sérülés némileg nehezítette az ugrást, ám Doris ennek ellenére vállalkozott rá. Közel egy percig zuhant szabadesésben, ennek során sebessége 183 kilométer/órára gyorsult, mielőtt kinyitotta volna az ernyőt.

 

- Dreddel együtt olyan klipet szerettünk volna csinálni, amiről az emberek sokáig beszélnek - mondta az énekesnő. - Dönthettünk volna úgy is, hogy levetkőzöm, de azt gondoltuk, ennél extrémebb és teljesítmény centrikusabb dolgot szeretnénk kisfilmünkbe.  A klip története szerint gyémántokat csempészünk. A sikeres akció után egy helikopterrel lépünk le. A gépet Dred vezeti, én viszont egy hirtelen pillanatban úgy döntök, hogy lelépek a gyémántokkal, ezért vetem ki magam a helikopterből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!