Bulivan

2011.06.30. 18:31

VOLT 2011 - szerdai étrend: Asian Dub Foundation, Emir Kusturica, My Chemical Romance, !DelaDap (képgalériákkal)

Felsorolni is nehéz, mennyi koncerten jártunk az idei VOLT Fesztivál első hivatalos napján: Neo, Asian Dub Foundation, Szabó Balázs Band, Copy Con, My Chemical Romance, Alvin és a Mókusok, Balkan Fanatik, Intim Torna Illegál, colorStar, Erik Sumo Band, Kiscsillag, Emir Kusturica és a No smoking Orchestra, Anima Sound System, !DelaDap...

Vas Népe

Déltájban kezdtük a napot, Schmitt Pál köztársasági elnök fogadását semmiképp nem akartuk kihagyni. Eszünkben sincs politizálni, főleg nem egy fesztiválon, de azért megszokottnak nem mondanánk, hogy közjogi méltóságok jönnek a VOLTra. Tudjuk be annak, hogy az idei rendezvény az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége hivatalos záróbulija is, szóval igazi protokolleseménynek számít.

A zenei események közül elsőként a Balkan Fanatik koncertjén jártunk, a népi ritmusokra tomboló tömeg mellett elég volt megállni az első sorban és máris pattogott az ember, köszönhetően a rugalmas elemekből épített tánctérnek.

Közben betekintettünk a hazai szintipop talán legismertebb csapatának koncertjére, hát persze, hogy a Neóról beszélünk.

A Balkan Fanatik és a Neo koncertje után sikerült átverekedni magunkat a tömegen, hogy ismét eljussunk a Mol színpadhoz, ahol az Intim Torna Illegál zúzott a színpadon, s bár a bandának nincs meg nálunk a lemeze, ennek ellenére fél percen belül már együtt énekeltük a refréneket, a (részben) Kistehén Tánczenekar tagjaiból álló formációval.

Egyenesen Angliából érkezett az idei VOLT első igazi sztárcsapata, az Asian Dub Foundation. Sokezer fesztiválozó, emelkedett hangulat, igazi zenei élmény... Ettől az a VOLT, ami.

Amíg a nagyszínpadon az Asian Dub Foundation ugráltatta a hatalmas tömeget (tudjuk, hogy e pár napban lesz még ennél nagyobb is), addig a Colorstar koncertjére is ellátogattunk, ami kicsit lassan indulva, kellemes ücsörgő hangulatra bíztatott sokakat, majd később felpörgetve a közönséget, kitessékeltek mindenkit a székekből.

Esteledik, egyre több ember van a fesztiválon, a felhők is sorakoznak a távolban, de a rossz időtől este nyolckor még nem tartunk, hiszen a gyenge szellő kellemesen hűsit, és az esőt is csak holnapra ígérték. Szombathelyi arcokkal is találkozunk, de vannak itt az egész országból, és külföldről egyaránt. Vannak "sound-szökevények"-re kereszteltek, így keresztelték el sokan azokat, akik csak a dj-k és party-sátrak környékén lézengenek. Erik Sumo Band koncertre érkezünk, a Tövisházi Ambrusék bandája rádióban sokat játszott slágerekkel indul...

Az Erik Sumo koncert után átsétáltunk a Kiscsillag koncertjére, Lovasiék koncertjére rengetegen összegyűltek, a vége felé már összeért a színpad a hátsó szórakozóhelyekkel. Három lány mellettünk állva, a Kockacukor című dalra ugrálás után: Menjünk át, mindjárt kezdődik a Copy Con - majd egyikük a színpad felé nézett (ahol épp Lovasi szövegelt) - ez a Copy Con? - na igen. Nem mindenki ismerheti a Kossuth-díjas művész munkásságát.

Persze ezzel még nem ért véget a nap, hiszen a Kiscsillag után egy szenzációs hangulatú, pörgő és ledekkel kirakott gitáros, Drakula köpenyes hegedűs buli várta az embereket, Emir Kusturicával és a No Smoking Orkestra-val.

Bekukkantottunk a boros negyedbe is, ahol a jobbnál jobb szőlő alapú termékek kóstolgatóin kívül Szabó Balázs Bandájának Zajongásába botlottunk. Ami azt illeti, nem bánnánk, ha az egykori Suhancos-tag a közeljövőben Szombathelyre látogatna...

Ha már szóba került, akkor kerüljön képbe is: copy-zva magunkat, teleportálás útján eljutottunk a Jamaika szolnoki helytartójához is...

A tini lányok által szerdán legjobban várt csapat koncertjére épphogy, de még bejutott fotósunk. Persze, hogy az amerikai My Chemical Romance-ról van szó...

Nem sokkal 23 óra után lépett fel az Anima Sound System a Mol színpadán. Prieger Fanni-nak kellett egy kis idő, hogy leküzdje a színpad és a közönség közti több méter széles fotósárok okozta távolságérzetet. Persze a második-harmadik dal környékén már együtt ugrált mindenki és pattogott az énekesnővel, a 68 pedig ebben a változatban is szétdübörögött mindent, lerázta a soproniak veséjét.

A nyíregyházi punkológusok hangversenyéről sem hiányozhattunk, sokkal jobban szólt az Alvin és a Mókusok a Mol színpadon, mint tavaly az ugyanitt elhelyezkedő sátorféleségben. Respekt a szervezőknek!

Talán az egyik - számunkra - legjobb hangulatú koncerten vehettünk részt, az éjjel egy óra körül kezdődő !DelaDap buliján. Az osztrák banda elektronikus-cigányzenét játszik, szőke énekesnővel, aki csíkos harisnyában, elegáns ruhában és magassarkúban énekli végig a pörgős koncertet, majd a dalok közt magyarul konferál, a magyar származású Melinda Sztojka. Legutolsó dalként az aranyeső elektronikus feldolgozását hallhatjuk, némi apa-cuka vegyítéssel - ettől aztán tényleg eldobta mindenki az agyát.

Még mi is, annyira elfáradtunk a röpke egy és negyed órás táncedzésben, hogy hamar nyugovóra tértünk, rengeteg taxi, tömött buszok - sokan mentek hazafelé, de voltak akik csak akkor érkeztek. Nem nagyon áll le itt az élet, a pörgés, ez a pár nap erről szól. Mi is kapjuk a fotómasinánkat és indulunk is vissza.

A szerdai első képgalériánkért kattintson ide!

A szerdai második képgalériánkért kattintson ide!

A szerdai harmadik képgalériánkért kattintson ide!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!