Bulivan

2012.09.10. 07:07

Ismét elérhetővé válnak Kalapács József régi dalai

Ötvenedik születésnapját ünnepli ez évben a hazai rockzenei élet egyik kiválósága, Kalapács József. A többek között a Pokolgép, az Omen, a Hard és a Kalapács zenekar élén álló, illetve egyéb produkciók révén ismertté vált énekes harminc éve kezdte előadói pályafutását.

Zalai Hírlap

A kettős évforduló kapcsán Kalapács József Budapesten ad egy különleges életműkoncertet. Erre az alkalomra számos olyan album jelenik meg újra, amelyen az énekes is közreműködött. A kiadványok egységes arculattal, az eredeti borítók felhasználásával, dalszövegekkel, archív fotókkal és sajtóanyagokkal kiegészítve jelennek meg. Többségük bónusz dalokat és klipeket is tartalmaznak, így igazi ritkaságok válnak elérhetővé.

Az életmű-sorozatban újra megjelenik az összes Hungarotonnál kiadott klasszikus Pokolgép album, melyeken Kalapács József hallható énekesként. Közéjük tartozik az első magyar heavy metal album, az 1986-os Totális Metal című nagylemez, amelynek új kiadása tartalmazni fogja az összes korai kislemezes dalt, köztük három olyan szerzeményt is, amelyek CD-n eddig nem szerepeltek. Az 1987-es Pokoli színjáték a Koncert albumról származó élő verziókkal egészül ki, az 1988-as Éjszakai bevetésre pedig szintén koncertdalokat és egy koncerten rögzített archív filmfelvételt tesznek fel bónuszként. A Metal az ész című album az eredeti bónusz dalok mellett koncertfelvételeket és klipeket tartalmaz.

Igazi csemege lesz az 1995-ös régi Pokolgép összeállás koncertfelvétele, Az utolsó merénylet című album, amelyet eredetileg a Sony kiadó jelentetett meg. A Kalapács József énekes Kukovecz Gábor és Nagyfi László gitárosok, Pazdera György basszusgitáros, valamint Tarcza László énekes alkotta ötös mellett Rudán Joe, Paksi Endre és Gyenizse András is szerepel ezen a felvételen, amely hosszú ideje nem kapható már CD-n. Az albumból annak idején limitált példányszámú VHS kiadás is forgalomba került, ezeket helyettesíti most egy korszerű, CD-t és DVD-t is tartalmazó album.

A Pokolgépből való kiválása után Kalapács József az Omen tagja lett. Az életműsorozat ezen zenekar albumaiból is megjelentet számosat. Először jelenik meg CD-n az 1991-es Feketében című nagylemez, amelyhez a lemez három klipjét, valamint koncertfelvételeket mellékelnek. A CD-n már régóta nem kapható 1992-es Brutális tangó ugyancsak koncertfelvételeket tartalmaz bónuszként, akárcsak az 1993-as Anarchia. A kísérletező hangvételű, a Müller Péter Sziámi szövegeivel készült Idegen anyag egy elfeledett gyöngyszemmel egészül ki, a lemezre felteszik a Híd című dal videoklipjét, amiben a Bódy Gábor nevével fémjelzett film, a Psyché részletei is felbukkannak. Ez a klip készítésekor lényegében dobozban maradt, most várhatóan sokak számára ez is elérhetővé válik.

Kalapács József 1996-ban egy szólóalbumot is megjelentetett, ez a nagylemez, amelyen az EDDA akkori tagjai, Mirkovics Gábor basszusgitáros és Csillag Endre gitáros működtek közre, lényegében a későbbi Hard zenekar előfutáraként is értelmezhető. Az album - aminek dalaihoz Paksi Endre írta a szövegeket - most limitált példányszámban kerül újra forgalomba.

Kalapács József 30 éves életművének összes többi nagylemeze, vagyis az Omen együttes Jelek és Koncert című albumai, a Pokolgép koncertalbuma, a teljes Kalapács és Hard zenekari albumsorozat, valamint a Kalapács és az Akusztika kiadványok már korábban megjelentek, s továbbra is elérhetőek.

Videó:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!