Tohu-Bohu: sikerrel debütáltak külföldön is a srácok

A srácok életük első külföldi kiruccanására készültek. Az izgalom érezhető volt, érthető módon. Ugyan az időjárás nem kedvezett a hosszú túrához, de a hirtelen lezúduló hómennyiség nem szegte kedvét senkinek sem, talán a kisbusz sofőrje volt egyedül érdekelt ebben a témában. A pontosan beütemezett indulást természetesen nem sikerült tartani, ám aggodalomra nem volt ok, a srácok eleve így kalkuláltak, bőven volt időkeret. A kisbusz minden ülése megtelt, indulhattunk a nagy túrára. A zene bekapcsolt, s mindenféle túlzás nélkül állítható, végig hol halkabban duruzsolt, hol intenzívebben. Így van ez rendjén, mégiscsak zenészekről van szó. Ennek megfelelően mi másról is folyhatott volna a beszélgetés a térben, mint zenéről. A srácok az előző esti koncertről folytattak diskurzust, ki-ki elmondta véleményét, nézeteit, mi az amin változtatni kell, hogy szólaljanak meg a számok ezen az estén. Ebben a témában a zenekar menedzsere Somogyi Balázs is érdekelt volt, aki nem is olyan régen csatlakozott a zenekarhoz, s igazgatja, egyengeti útjukat.

- Budapesten élek, hallottam a srácokról, és úgy gondoltam, van bennük annyi potenciál, hogy érdemes legyen velük foglalkozni. Felkerestem őket, és szívélyesen fogadtak. A közös munka novembertől indult be, úgy érzem, ahhoz, hogy sikeresek legyünk szükség van az egységre, vagy éppen a kompromisszumokra, de legfőképp arra, hogy mindenki komolyan vegye azt, amit csinál - így a menedzser, aki folytatja: ha rajtam múlik, a srácok nem fognak unatkozni - nevet, majd hozzáteszi - rengeteg koncert van szervezés alatt, a tavasz érkeztével beindul a fesztiválszezon is, lesz teendő bőven. - Balázsnak köszönhetően robog a kisbusz és vele együtt az öttagú zenekar és kísérete Pozsony irányába. A srácok kívánsága szerint ugyanis útba ejtjük Pozsonyt is, mondván, még egyikük sem járt a szlovák fővárosban. Nem időzünk sokat, de egy sétára és egy jó pofa helyi nedűre azért jut idő, néhány fotó is készül a Duna parton, majd ismét buszba szállunk, haladunk tovább Dunaszerdahely irányába.

Az öttagú Tohu- Bohu zenekar. Szlovákiában, dunaszerdahelyi koncertje közben. Középen az énekes Lukács Adrián, a háttérben Kondor Domonkos (trombita) és Sosztarits András (gitár). A basszusgitárt Deák Bálint szólaltatta meg ezen az estén is, a dobokat pedig Kondor Benedek püfölte. Fotó: Tóth Dávid

- Fontos, hogy pontosan érkezzünk - így a zenészek, akik az utolsó kilométerekre kicsit elcsendesednek, a zene is kikapcsol, itt az ideje, hogy mindenki végiggondolja az esti koncertet. Eső és köd fogad bennünket a városban, a helyszínen pedig a tulajdonos. Szívélyes a fogadtatás, ugyan kicsit tartózkodóak a helyiek, de az este során ez megváltozik. Az előzenekar a galántai Guess The Name zenekar, majd a Tohu-Bohu lép a színpadra. A pörgős, ska reggae alapokon nyugvó zenéjük hamar meghozza a kedvet a táncra, és néhány percen belül lendülnek a kezek, táncot járnak a lábak a színpad előtt. A srácokon is látszik, apait-anyait beleadnak. A másfél órás koncert hamar elröppen, a helyiek láthatóan megvették a zenéjüket, skandálják : vissza-vissza. A koncert után még kicsit maradunk, a srácok „fürdenek a népszerűségben". Fáradtan, de annál lelkesebben huppanunk a busz üléseire, mindenki felszabadult, sikert arattak. „Jó érzés volt magyarként magyar embereknek játszani, még ha ez egy másik országban is történt." Mire a megyébe érünk, már mindenki az igazak álmát alussza, nehezen ébrednek, de a kipakolás még hátra van. Mindenki összeszedi maradék erejét, hogy túllegyenek rajta, s aztán boldogan, de fáradtan zuhanjanak a párnák közé.