Mi így vonulunk ki a történelemből

Amikor a száztíz kilométerre élő anyukám pénteken délután beleszólt a telefonba, és kérte, hogy beszéljünk később, mert fut ki a kertbe, hogy megmentse az őszibarackokat a közelgő vihartól, akkor még reménykedtem, hogy minden úgy lesz, ahogy eddig mindig: ha Európa Kiadó koncert, akkor eső, szél és mennydörgés. Beázott színpad Őriszentpéteren, sárdagasztás a Rába-parton – amit feledtet majd az élmény.

Aztán a vihar nem jött, és az élmény is elmaradt...

Az első intő jel: Menyhárt Jenőék pontosan (este fél nyolckor) kezdtek az AlteRába nagyszínpadán. Így aztán a másfél-kétórás késésekhez szokott törzsközönség jó része le is maradt a koncert elejéről.

Sokan közülük – a Fábry show-s felvezetés és a Millenárison néhány hete tartott koncert visszhangja miatt – vegyes érzelmekkel várták a csapatot, hiszen tudni lehetett: új számokkal érkeznek a fiúk. Azt azonban nem sokan gondolták volna, hogy a régi dalok közül mindössze néhányat hallhatunk majd a koncerten, mint ahogy azt sem, hogy lehet Európa Kiadó koncert a Mocskos idők, a Tengerpart vagy a Rendőrlány nélkül, hogy a többi, eddig kötelezőnek hitt nótát ne is említsük.

Fotó: Szendi Péter

Pénteken este Körmenden aztán kijózanodtunk: az alig hetven perces, egyetlen ráadással megtoldott koncerten Menyhárt Jenő igazgató úr piros selyemingjével még úgy-ahogy megbékéltünk volna, ha odalenn nem azt éreztük volna, hogy ezt most nagyon gyorsan és nagyon könnyen le akarják tudni a fiúk. Tisztelet a kivételnek, hiszen a ráadásként odadobott Romolj meg című dalban az új tagként felbukkanó, hegedűn is játszó Darvas Benedek beleadott apait-anyait, és bár Körmenden elmaradt a háton fekve hegedülés, még maguk Menyhárték is meg-megmosolyogták a túl beleélősre sikeredett produkciót.

Fotó: Szendi Péter

Mindenesetre jelzésértékű volt, hogy amikor Jenő felkonferálta az első új szerzeményt, a közönség jelentős része a büfé felé vette az irányt. Aztán egy szám benn a félházas sátorban, kettő kinn a büfében, és ez így ment még legalább kétszer, utána pedig vége lett a koncertnek. Nem volt Bébi, bébi, te nyomorult állat, nem volt Bon bon si bon, nem volt őrült tánc, csak a nagy csalódás...

Meglehet, a fiatalabb korosztály vevő lesz az új szerzeményekre, de félő, hogy valami végérvényesen elmúlt. Elmentek a fiúk, elszakadt a film. Mi pedig, a csalódott negyvenes-ötvenesek háromnegyed kilenckor beültünk az autóba, és némán autóztunk haza, remélve, hogy még elcsípünk egy jó filmet a Dunán. Érdekes, Balogunyomnál már nem is fájt...

Lám, szép lassan ebbe is beletörődünk. Legfeljebb a dalszöveget írjuk át magunkban:   Mi így vonulunk ki a történelemből...