Bulivan

2010.05.13. 10:45

Heti programajánló: pünkösdi programok megyeszerte

Kedden délután Múzeumi Világnap a Savaria Múzeumban, szombaton Kráterhangverseny a Sághegyen.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Május 17., hétfő

SZÍNHÁZ

Szombathely
Weöres Sándor Színház, MMIK színházterme: ma a Nagyvárosi bujdosók című előadás lesz 15 órakor a Móra Ferenc ifjúsági bérleteseknek, 17 órakor a Lőrinczy Huba ifjúsági bérleteseknek. A Mesebolt Bábszínház ad helyet 19 órakor A Herner Ferike faterja című bemutató előadásnak.

Agora-Művelődési és Sportház: ma 19 órakor Eisemann Mihály-Somogyi Gyula-Zágon István: Fekete Péter című zenés játékát adja elő két részben a budapesti Centrál Színház. A Csákányi László-bérlet előadása.

RENDEZVÉNY

Szombathely
Hotel Pelikán: ma 11 órakor Komondi Gábor ...minden úgy van című könyvének lesz a bemutatója. Moderátor: Kozma Gábor újságíró. Az eseményen Oroszy Csaba festőművész alkotásai eredetiben is megtekinthetők, melyek a könyvben illusztrációként helyet kaptak.

MMIK, 105-ös terem: ma 18-19 óráig életmódtanácsadó és terapeuta tart foglalkozást életvezetési, pályaválasztási, egészségügyi és egyéb pszichés problémák témában (igény szerint egyéni vagy csoportos jelleggel).

Szigligeti vendéglő, művészklub: a ma 18 órakor kezdődő rendezvényen Biczó Antal képzőművész, pedagógus lesz a vendég. Víz-tükör-kép címmel vetítéssel, fénymobilokkal és kiállítással egybekötött beszélgetés hallható az alkotóval. Közreműködik: Fölnagy Csaba gitáros énekmondó. Beszélgetőtársak: Balogh József költő és Devecsery László író, költő. Helyfoglalás a vendéglő telefonszámán szükséges.

OLDALTÖRÉS: Május 18., kedd

Május 18., kedd

SZÍNHÁZ

Szombathely
MMIK, színházterem: ma 19 órakor Figaro házassága - avagy egy őrült nap története két részben, vígjáték Bánfalvy Ági rendezésében. Címszerepben: Rékasi Károly.

Szentgotthárd
Tótágas Közalapítvány Bölcsőde: ma 10 órakor a szombathelyi Mesebolt Bábszínház előadásában az Irgünc-burgunc  Esti hancúr játék a Nappal és a Holddal című darabot láthatják a kicsik.

RENDEZVÉNY

Szombathely
Savaria Múzeum: ma délután a Múzeumi Világnap alkalmából lesz rendezvény. 16.30-kor dr. Nagy Zoltán, megyei múzeumigazgató köszönti az egybegyűlteket, majd megnyitják a Vas megye természettudósainak arcképcsarnoka című kiállítást. 17 órakor a Kőtár-kamarateremben: Határtalan gyűjtőszenvedély - magyar és osztrák grafika az 1970-es években, válogatás Pittmann Lászlóné Mikó Ildikó és a Künstlerdorf Neumarkt an der Raab gyűjteményéből. Megnyitó beszédet mond Salamon Nándor művészeti író és Andreas Lehner művész, kiállításrendező. Gitáron Varga Péter (Cserga) közreműködik. 18.30-kor a díszteremben Sosztarits Ottó régész, az Iseum projekt régészeti vezetője vetített képes előadást tart. Bevezetőt mond dr. Ipkovich György polgármester.

OLDALTÖRÉS: Május 19., szerda

Május 19., szerda

SZÍNHÁZ

Szombathely
Weöres Sándor Színház, Bloom-ház: Öt az egyben  ma 20 órakor.

Rábahidvég
Ma 10 órakor Kormos István: Az égig érő fa című darabját mutatja be a szombathelyi Mesebolt Bábszínház.

Celldömölk
KMKK színházterme: ma és holnap lesz a VI. Ezerlátó Mesefesztivál a Soltis Lajos Színház szervezésében.

RENDEZVÉNY

Szombathely
Tóvendéglő, emeleti rendezvényterem: ma 19 órakor a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezete jótékonysági estet rendez a mozgássérült, egészségileg károsodott gyermekek nyári táboroztatása javára. Közreműködők: Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színésze, Rimányi Táncstúdió SZ SE, Meggie és Géza, DellşAmico Romeo, Horváth Lajos, Érdy Tamás, Máriáss Zsolt.

Bercsényi Miklós Általános Iskola: ma 10-16 óráig Az integrált oktatás öt éve az iskolában címmel rendeznek konferenciát. Program: a meghívott intézmények prezentációinak bemutatása, foglalkozások megtekintése, fejlesztőterem avatása, konzultáció.

Vasi Múzeumfalu: ma 16.30 órakor májusi fásítás kezdődik. A facsemetéket horvát, magyar, osztrák és szlovén általános iskolás gyermekek ültetik el és fogadják jelképesen örökbe, melynek tényét a fa mellé helyezett tábla jelzi majd. Ez alkalommal hirdetik meg a "Településem gyümölcsfajtái" című pályázatot.

Celldömölk
KMKK előadóterme: ma 18 órakor Az ételfüggőségtől a boldogságvágyig címmel Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök, az Új életmód magazin főszerkesztője tart előadást.

OLDALTÖRÉS: Május 20., csütörtök

Május 20., csütörtök

SZÍNHÁZ

Szombathely
Weöres Sándor Színház, Bloom-ház: Öt az egyben - ma 20 órakor.

MMIK, színházterem: ma 9.00 és 10.30 órakor a kecskeméti Ciróka Bábszínház vendégjátékában a Kököjszi és Bobojsza című bérletes előadásra várják a gyerekeket.

RENDEZVÉNY

Szombathely
Agora-Gyermekek Háza: május 26-áig Szent Mihálytól Péter Pálig - néprajzi sorozat óvodásoknak és első osztályosoknak; Matéria - kézműves sorozat 2-8. osztályos csoportoknak. Június 5-éig Megálló  programok kiránduló osztályoknak. A választható programokról részletes ismertetőt a házban adnak. Ma 9.30-tól Áspis, kerekes  Szöszölő: mézes kézműves foglalkozás lesz, Integrációs Művészeti Műhely sajátos nevelési igényű és ép iskolás gyermekeknek.

Agora-Savaria Filmszínház: ma 16 órakor kezdődik a "Legyen miénk a város!" rajz- és fotópályázat, valamint a "Gyermekek az épített és természeti környezetért" című pályázat eredményhirdetése, díjátadás és a kiállítás megnyitója.

OLDALTÖRÉS: Május 21., péntek

Május 21., péntek

KONCERT

Szombathely
OÁMK Savaria Ifjúsági Centrum: ma 20 órától Dívány est. Fellépők: Voler Mouche, Bijou.

SZÍNHÁZ

Szombathely
MMIK, színházterem: ma 9.00 és 10.30 órakor a kecskeméti Ciróka Bábszínház vendégjátékában a Kököjszi és Bobojsza című bérletes előadásra várják a gyerekeket.

RENDEZVÉNY

Szombathely
Fő tér: ma 12 órától Quadrille Európai Táncfesztivál lesz a téren. A tavalyihoz hasonlóan az idén is több száz középiskolás táncol majd egy időben a többi európai város diákjaival.

NYME SEK: Nemzetközi diákhétvége Szombathelyen SEK-es hallgatókkal
Külföldi hallgatók is részt vesznek azon a helyi tréning kurzuson, amelyet az AEGEE-Szombathely (Európai Hallgatók Egyesülete) szervez május 21-e (péntek) és 23-a (vasárnap) között Szombathelyen. A rendezvény ideje alatt a különböző országokból érkező fiatalok a szombathelyi diákokkal együtt sajátíthatják el az élet más területein is felhasználható tudást Public Relations, Projekt Menedzsment, Fund Raising, valamint kül- és cserekapcsolatok témakörben magyar, német és angol nyelven egyaránt hasonló korú diákoktól. A résztvevők mindemellett természetesen betekintést nyerhetnek az AEGEE diákegyesület felépítésébe, nem utolsó sorban pedig felejthetetlen hétvégében lesz részük kirándulásokkal, érdekes filmvetítéssel, multikulturális gasztro-esttel és óriási nemzetközi bulikkal. A teljes ellátás (szállás, étkezés, tréning, bulik) biztosított minden szombathelyi jelentkezőnek, a különösen alacsony részvételi díj pedig most egyben tartalmazza az éves tagdíjat is, ami újabb előnyöket tartogat nyelvtanulás, külföldi utazások, informális oktatás és a szórakozás kapcsán is! Az AEGEE-Szombathelyről bővebb információ itt olvasható. Jelentkezés és kérdések: [email protected]

OLDALTÖRÉS: Május 22-23., szombat-vasárnap

Május 22-23., szombat-vasárnap

KONCERT

Szombathely
Agora-Művelődési és Sportház: szombaton 19.30 órakor a Szimfónia és a Vox Humana bérlet összevont hangversenyére kerül sor. A közönség a Savaria Szimfonikus Zenekart és a Nemzeti Énekkart hallhatja Vásáry Tamás vezényletével.

Celldömölk-Alsóság
Sághegy: szombaton 15 órától rendezik a hagyományos Kráterhangversenyt. A fúvószenekarok találkozójának fellépői: Ajka Város Bányász Fúvószenekara, Zalai Balatonpart Ifjúsági Fúvószenekar Vonyarcvashegy, Pihalni Orkester Muraszombat (Szlovénia), Szigetújfalu fúvószenekara, Ádám Jenő Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Fúvószenekara Celldömölk.

Táplánszentkereszt
Jókai Mór Művelődési Ház: vasárnap 18 órakor a Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola Ifjúsági Fúvószenekara ad pünkösdi hangversenyt Janászek Ferenc vezényletével. A koncerten közreműködnek az iskola furulyás tanulói.

RENDEZVÉNY

Szombathely
MMIK, színházterem: szombaton 18 órakor kezdődik az I. Savaria Hastáncfesztivál. Lesz fátylas tánc, dobszóló, orientális cigánytánc, raks sharki, angyalszárnyas, kardos, indiai fúzió, törzsi fúzió, núbiai, legyezős meglepetés. Előtte, 12.30-15.30-ig: Orientális tánc workshop, Mahasti Workshop  Saidi botos tánc. 23-án, vasárnap 9.30-12.30-ig a 17-es teremben: Shamila Workshop Orientális cigánytánc.

Sárvár
Nádasdy-vár udvara: szombaton 8 órától pünkösdi íjászversenyre és kézművesvásárra várják az érdeklődőket.

Szarvaskend
Szabó-tanya: szombaton 9-17 óráig ismét nyílt lovardai programokkal várják az érdeklődőket. Kezdőknek, haladóknak, díjugratóknak is ajánlanak lovaglási lehetőséget, családoknak kocsizást a környéken. Emellett lesz állatsimogató és különféle játékok (csocsó, pingpong, darts, biliárd), a kicsiket játszótér várja.

Kőszeg
Szombaton alpannonia bakancsos túratalálkozó, I. EDEN-nap lesz. 10 órakor lesz a hivatalos megnyitó a Bechtold István Látogatóközpontnál. A köszöntő után gyalogtúra, kerékpártúra is indul a központtól, valamint autóbusszal és személygépkocsival is el lehet jutni a Stájer-házakhoz. Ott filmvetítés, előadások, alpannonia-EDEN totó, Kőszeg Város Fúvószenekarának műsora, a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes műsora, natúrpark kézműves bemutatók, EDEN-díjas desztinációk bemutatkozása várja az érdeklődőket. Az Erdészeti Múzeum és a Bechtold István Látogatóközpont is ingyenesen látogatható ezen a napon.

Vasárnap autóbuszos kirándulás lesz az EDEN-díjas Őrségbe. Útvonal: Kőszeg-Őriszentpéter-Szalafő-Gödörháza-Velemér-Kőszeg. Indulás: 8.30-kor a kőszegi Károly Róbert térről. További információk az Írottkő Natúrparkért Egyesületnél (Rajnis u. 7.) kérhetők.

Körmend
Szent Erzsébet római katolikus plébániatemplom: vasárnap 18 órától a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes Pünkösdölő című műsorát láthatják az érdeklődők.

Oszkó
Közösségi Ház, udvar: 23-án, pünkösdvasárnap "Születés-nap" elnevezéssel rendeznek programot. 14.30-kor Kézműves műhely megnyitásával új közösségi teret ad át dr. Nagy Zoltán megyei múzeumigazgató. 15.00-18.30-ig táncos, zenés programok, kézművesfoglalkozások, gyermekprogramok, térségi borverseny eredményhirdetése, fotókiállítás várja az érdeklődőket. 18.30-tól zenés mulatság lesz a Kánya Duó közreműködésével. A rendezvény apropója, hogy idén 25 éves a Hegypásztor Kör, és a Közösségi Házat 5 éve nyitották meg.

TÚRA

23-án, vasárnap "Várak a Kőszegi-hegységben" - kerékpártúra az Írottkő Natúrparkért Egyesület szervezésében. Útvonal: Léka vára (Lockenhaus)-Borostyánkő vára (Bernstein)-Kirschlag vára. Indulás: 9 órakor a Kőszegi Kerékpáros Centrumból (Csónakázótó).

OLDALTÖRÉS: Kiállítások (május 17-23-áig)

KIÁLLÍTÁSOK (május 17-23-áig)

Szombathely
Savaria Múzeum nyitva: kedd-péntek 9-17 óráig. Határtalan gyűjtőszenvedély - magyar és osztrák grafika az 1970-es években - válogatás Pittmann Lászlóné Mikó Ildikó és a Künstlerdorf Neumarkt an der Raab gyűjteményéből című kiállítás látható július 10-éig.

Járdányi Paulovics István Romkert: keddtől vasárnapig 10-17 óráig.

Smidt Múzeum: kedd-vasárnap 10-17 óráig.

Vasi Múzeumfalu: kedd-vasárnap 9-17 óráig.

Egyházmegyei Múzeum és Kincstár: keddtől szombatig 9-17 óráig várja az érdeklődőket. Vasárnap és ünnepnapokon zárva. A múzeum időszaki kiállításának címe: Verba volant, scripta manent - A szó elszáll, az írás megmarad.

Egyházmegyei Könyvtár (Szily János u. 1.): várja a látogatókat. Tárlatvezetést csütörtökönként és péntekenként indítanak 9.00, 11.00, 13.00 és 15.00 órakor. Ünnepnapokon: zárva.

Agora-Gyermekek Háza: Repüléstörténet maketteken - állandó kiállítás néhai Nyilasi László hagyatéki anyagából. Képeslap Múzeum Baráti Kör, Hegyfalu, állandó kiállítás negyedévenként cserélődő anyagokkal. Május 22-éig "Állatok és a katasztrófák" - kiállítás a Szlovén Köztársaság Muraszombati Védelmi és Mentési Kirendeltségének képzőművészeti pályázatára beérkezett anyagokból.

MMIK, Élő Tér Galéria: május 18-án, kedden 17.30 órakor Kéz beszél, csípő dobol - hastánccal írt történetek címmel nyílik kiállítás Büki László fotóiból.

Ferences templom (Aréna u. 1., oldalfolyosó): Egyházi évfordulók és események, havonta változó anyag látható a templom nyitvatartási idejében.

Hegyfalu
Képeslap Múzeum (Kossuth Lajos u. 19.): hétfőtől vasárnapig 8-18 óra között van nyitva. Most látható tárlatok: Trianoni kiállítás; Tűzoltók világnapja; M61 NOHAB mozdonyok.

Acsád
Időskorúak Szociális Otthona: Magyar történelem - A honfoglalástól napjainkig című képeslapkiállítás 2. része látható július közepéig.

Csepreg
Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár: Csepreg és térsége címmel képeslapkiállítás tekinthető meg május 20-ától június végéig.

Kőszeg
Arany Egyszarvú Patikamúzeum: kedd-vasárnap 10-17 óráig (csak a Tábornokházban történő előzetes bejelentkezés esetén).

Fekete Szerecseny Patikamúzeum: zárva.

Városi Múzeum - Vármúzeum: kedd-vasárnap 10-17 óráig.

Városi Múzeum - Tábornokház: kedd-vasárnap 10-17 óráig.

Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont: Zumpf András "Tollas barátaink" című természetfotó kiállítása látható május 31-éig.

Cák
Cáki Pincesor - Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény: keddtől vasárnapig 10-12 és 14-16 óráig várja az érdeklődőket.

Sárvár
Nádasdy Ferenc Múzeum: kedd-vasárnap 9-17 óráig nyitva.

Nádasdy-vár, Galeria Arcis: Heinz Gohlke festőművész (Ausztria) "Négy évtized festményeiből - optikai hozzájárulás a 21. századi festészet felgyorsításához" című kiállítása június 1-jéig tekinthető meg hétköznapokon 10-17 óráig, szombatonként 9-13 óráig.

Nádasdy-vár, könyvtár: a Vasiak Baráti Köre - Székesfehérvár Évszakok és tájak című kiállítása látható május 28-áig a könyvtár nyitvatartási idejében.

Celldömölk
KMKK galéria: május 31-éig a Gyermekek a kórházért című rajzpályázatra beérkezett művek kiállítása látható.

Körmend
Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum: kedd-szombat 10-17 óráig.

Batthyány-kastély, Városi Kiállítóterem: május 25-éig Tahin Zsolt alkotásai tekinthetők meg.

Szentgotthárd
Pável Ágoston Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeum: keddtől szombatig 11-15 óráig nyitva. Előre bejelentett csoportokat a múzeum bármikor fogad.

Színház: május 18-án, kedden 17 órakor az aulában M. Kováts Ibolya festőművész kiállítását nyitja meg Bonczó Jenőné. Június 3-áig tekinthető meg a tárlat hétfőtől péntekig 9-17 óráig, szombaton 9-16 óráig és vasárnap 9-12 óráig.

Magyarszombatfa
Őrségi Vadászati Kiállítás: keddtől vasárnapig 10-17 óra között várja az érdeklődőket. A kiállítás anyagának alapját a tárlat házigazdája, Gömbös Mátyás által az Őrségben elejtett vadak trófeái teszik ki, amelyek között egyaránt megtalálhatók a kapitális szarvasagancsok és vadkanagyarak, az érdekes őzagancsok, és a nem megfelelő genetikai tulajdonságaik miatt elejtett trófeás vadak. A Magyarországon élő vadászható állatfajok trófeái mellett láthatóak az Őrség faunájában honos madarak és nem vadászható kisemlősök egész sorának preparátumai is. A látnivalók különlegességét még fokozza az "Afrika-terem", valamint a vadászfelszerelések, kések, tőrök, vadászati makettok és vadászati tárgyú műtárgyak kiállítása. A gyerekek kedvence a kiállítóterem mellett található vadaspark, ahol megcsodálhatják a sétáló állatokat.

Vasvár
Helytörténeti Múzeum nyitva: kedd-péntek 10-12 és 13-18 óra között, szombat-vasárnap 14-16 óra között.

Nagy Gáspár Kulturális Központ: Karner Zoltán fényképeiből készült kiállítás látható Békaperspektíva címmel. Nyitva tartás: hétfőn 9-12 óráig, kedden 9-12 és 13-19 óráig, szerdán 13-20 óráig, csütörtökön 8-12 és 13-17 óráig, pénteken 10-12 és 13-20 óráig, szombaton 14-20 óráig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!