Bulivan

2012.10.17. 07:18

Novemberben jelenik meg a Tankcsapda albuma

Három évvel a legutóbbi sorlemeze után új stúdióalbumot ad ki a Tankcsapda.

Zalai Hírlap

A Rockmafia Debrecen címet viselő korong november 8-án jelenik meg, s rendhagyó módon csak az egyik hazai üzemanyagot forgalmazó cég benzinkútjain lesz kapható.

Az album dalai közül kettőt már ismerhet a közönség, hiszen a Mi a fasz van címet viselő szerzemény már tavasszal, a Hatalom nélküli rend pedig a nyár folyamán látott napvilágot. A zenekar mindkét dalhoz forgatott videoklipet is. A Rockmafia Debrecen című nagylemez az említett két szerzeménnyel együtt összesen 12 dalt tartalmaz majd.

 

 

- Egy izmos, keménykötésű lemezt csináltunk, amin persze van néhány lazább pillanat is - mondta az abum kapcsán Lukács László, a Tankcsapda basszusgitáros-énekese. - Az év elején, már az első közös zenélgetések során érezhető volt a közöttünk lévő zenei összhang. Élveztük az előkészületek, a stúdiózás minden pillanatát, még úgy is, hogy ezzel párhuzamosan egész évben turnéztunk, és néha tényleg többet láttuk egymást, mint a saját családjainkat.

A digipack csomagolású nagylemez kiadását követően a Tankcsapda folytatja a turnézást, a szokásos év végi koncertsorozatnak - amely a Rock a nevem címet viseli - nyolc állomása lesz. November 10-án a miskolci arénában lép fel a trió, az előzenekarok szerepét a The Grenma, az Alvin és a Mókusok és a Depresszió tölti be. November 16-án a szekszárdi sportcsarnokban lesz látható a Tankcsapda, ide a helyi Prosectura, valamint a Kalapács és az Ossian társaságában érkeznek. November 24-én a szombathelyi Agora Művelődési és Sportház fogadja a zenekart. A vasi megyeszékhelyen ugyanaz a három zenekar játszik előttünk, mint amelyek Miskolcon is. December elsején a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnok lesz a helyszín, ahol a The Grenma, a Road és az Ossian társaságában lesz látható a debreceni trió. December 8-án a veszprémi arénában, s újra a The Grenma, az Alvin és a Mókusok, illetve a Depresszió társaságában koncerteznek, míg december 15-én a szegei városi sportcsarnokban a The Grenma, a Road és az Ossian után lépnek színpadra.

A turné fővárosi állomásának a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont, erre a koncertre december 22-án kerül sor, az előzenekari feladatokat pedig a Junkies és az Ossian látja el, míg a szokásos év végi debreceni koncertet december 29-én rendezik meg a debreceni Főnix Csarnokban, utóbbi helyen a Benzin és az Omen lesz a vendég.

Videó:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!