kimaradt majdnem egy év

2021.02.03. 08:55

11 hónap után ébredt fel a kómából egy 19 éves fiú, semmit sem tud a járványról

Pedig a fiú már kétszer el is kapta ez idő alatt.

Forrás: Shutterstoc

Fotó: Shutterstock

Angliában 11 hónap után felébredt a kómából egy 19 éves fiú. A családja nagyon örül annak, hogy egyre jobban van, de még nem tudják, hogy mondják el neki, hogy koronavírus-járvány van a világon írja az Origo.

Joseph Flavillt tavaly március 1-jén sétálás közben elütötte egy autó a staffordshire-i Burton városban. A 19 éves fiú a baleset után kómába esett, és azóta egy leicesteri kórházban feküdt.

De nemrég kinyitotta a szemét, és már a végtagjait is tudja mozgatni – írja a Metro. Arról viszont semmit sem tud, hogy időközben világjárvány tört ki.

A családja nagyon boldog, hogy Joe szépen fejlődik. Tényleg próbál kapcsolatot teremteni, pislog, mosolyog. Kérésre felemeli a végtagjait – mesélte a nagynénje, Sally Flavill-Smith. „Nagyon jól halad. Meg kell próbálnunk pozitívnak maradni. Mindenképpen fejlődik.”

Joseph Flavill – aki kitűnő tanuló volt a baleset előtt – az elmúlt időben kétszer is elkapta a koronavírust. Először még akkor, amikor kómában volt, és egyszer azután, hogy magához tért.

Joe-t a korlátozások miatt csak az édesanyja tudja látogatni, illetve ameddig koronavírusos volt, ő sem, mert a fiú karanténba került.A családjával és a barátaival FaceTime-on tartják a kapcsolatot. Amikor meglátja az ismerős arcokat, rögtön felcsillan a szeme

– mesélte nagynénje.

„Ez a legjobb dolog, ami történt mostanában, kevésnek tűnhet, de valójában nagy előrelépés. Nagyon nehéz, hiszen tudjuk, hogy magánál van, de hogyan magyarázzuk el a járványt valakinek, aki kómában volt?”

Joe a balesete előtt nemcsak jó tanuló volt, hanem sokat is sportolt, ezért a családja azt szeretné, ha mihamarabb elkezdhetne gyógytornázni, de a járvány miatt ez szinte lehetetlen. A fiú tanulmányai után egy évig utazni szeretett volna, ezért a családja és a barátai gyűjtésbe kezdtek, hogy ez az álma megvalósuljon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!