felelőtlenség

2021.05.16. 07:28

Lelőtte alvó szüleit egy 2 éves kisfiú, azt hitte, játék

A kisgyermek megtalálta szülei éjjeliszekrényén felejtett fegyvert, amivel játszani kezdett. Három hetes kistestvére is a szobában volt.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Borzalmas tragédia rázta meg a Maine állambeli West Bath város lakóit. Egy kétéves kisfiú megtalálta a szülei éjjeliszekrényén felejtett fegyvert, amivel játszani kezdett.

Pillanatok alatt bekövetkezett a baj, ugyanis a kisgyermek lelőtte a még éppen alvó szüleit. A 25 éves édesapát fejen, még 22 éves édesanyját lábon találta el. Sőt a kisfiú arca is megsebesült a visszarúgó fegyvertől.

Mindhármukat kórházba kellett szállítani, de isteni csoda folytán egyiküknek sem életveszélyes a sérülése.

A szülők hálószobájában aludt éppen a kisfiú öccse is, egy háromhetes csecsemő, de ő nem sérült meg.

„Az a legnagyobb kérdés, hogy a fiú hogyan tudta felvenni és elsütni a fegyvert. Nagy aggodalomra adnak okot a történtek, és jelenleg is folyik a vizsgálat. Ez a helyzet, bár nyugtalanító, még tragikusabb véget is érhetett volna” – mondta Joel Merry Sagadahoc megyei seriff az ügy kapcsán.

A történtek miatt mindkét szülőt felelősségre vonták a hatóságok. Hiszen nem lett volna szabad töltött fegyvert a gyermekeik előtt hagyni – írja a News.com. alapján a Ripost.

„Azt azért tisztázzuk, hogy ez nem véletlen lövöldözés volt. Soha nem véletlen, ha egy felnőtt úgy dönt, hogy egy töltött fegyvert kibiztosítva hagy, egy olyan helyen, ahol tudja, vagy tudnia kellene, hogy egy gyermek hozzáférhet” – tette hozzá a seriff.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!