Ország-világ

2020.11.24. 16:00

Eddig maradhat a maszkviselés a tudósok szerint

Tudósok szerint a koronavírus elleni oltás mellett is muszáj lesz orrunkat és szánkat eltakaró maszkot hordanunk az elkövetkező hónapokban.

Forrás: Shutterstock

Több vakcina képesnek mutatkozik arra, hogy megakadályozza a járvány tombolását, azonban amíg a legtöbb ember ember nem kapja meg az oltást, a maszkviseléstől a hírek szerint nem tekinthetünk el. A cél az úgynevezett nyájimmunitás elérése, ami azt jelent, hogy az oltást igen sok embernek meg kell kapnia ahhoz, hogy a koronavírus-fertőzés veszély már ne fenyegesse a lakosságot – írja az Euronews alapján a Metropol.

A valóban védelmet nyújtó oltási hatékonyság, azaz a nyájimmunitás elérése a lakosság körében ahhoz hasonlítható folyamat, mint egy alaptábor felépítése az Mount Everestnél, ahol a csúcsra való feljutás titka az oltások kiterjedt alkalmazásában rejlik – mondta Dr. Kate O’Brien, az Egészségügyi Világszervezet immunizációs igazgatója

Még jó ideig sok olyan ember lesz, akit az elkövetkező hónapokban nem oltanak be, így ők továbbra is terjeszthetik a fertőzést. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek, még az oltottaknak is folytatnia kell a maszkok viselését és betartani a személyközi távolságtartás bizonyos formáit, hogy megakadályozható legyen a magas vírusszint kialakulása a közösségekben

– magyarázta a Harvard kutatóprofesszora, Dr. Bloom az Euronews-nak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!