Hallgassa élőben!
Fotó: Hűvösi Csaba

Hónapokig titkolta nevelőapja meggyilkolását a nógrádi férfi, aki a kertben ásta el a holttestet

A rendőrség megtalálta egy 75 éves bárnai férfi holttestét. Az ismerősök szerint az áldozat gyakran veszekedett nevelt fiával, aki a gyanú szerint egy ilyen alkalommal agyonütötte az idős férfit, majd testét elásta a házuk melletti területen. A felkavaró hír sokkolta a nyugodt település lakóit.

Lakossági bejelentés alapján kezdett el nyomozni a rendőrség egy rég nem látott 75 éves bárnai férfi után. Az egyenruhások azonnal hozzáláttak az eltűnt felkutatásához, de csak a földi maradványait találhatták meg. A 75 éves férfit a gyanú szerint 58 éves nevelt fia verte agyon egy veszekedés alkalmával. A helyieket megrázta az eset.

Itt találták meg a holttestet
Fotó: Hűvösi Csaba

 

Oravecz Roland, a település polgármestere a nool-hu-nak elmondta: a közmunkásként dolgozó gyanúsított megbízható munkaerő volt.

Inkább visszahúzódó természetű embernek ismertem, sosem feltételeztem volna róla, hogy agresszívan viselkedne. Megdöbbentem, amikor értesültem a történtekről

– mondta Oravecz Roland.

A falu lakosai közül többen nem értették, hogyan eshetett meg mindez a nyugodt településen. Deli Zitával az utcán találkozott a lap munkatársa. Érdeklődésére kifejtette: a délelőtt folyamán hallotta a hírt, ami teljesen meghökkentette.

Ugyanakkor néhány helyit kevésbé lepett meg az eset. Egy, a neve elhallgatását kérő lakos elmondta:

ismerte a családot, és úgy tudja, hogy egymást érték a veszekedések az idős férfi és a közmunkásként dolgozó nevelt fia között.

Ezt az információt Szikora Lászlóné is megerősítette. Az asszony nem messze lakik a családtól, akiket jól ismertek.

Fotó: Hűvösi Csaba

A két férfi folyamatosan veszekedett. Úgy tudom, hogy a szóváltáshoz gyakran az italozás vezetett. Géza bácsi az erdőre járt télen-nyáron. Szinte minden nap elhaladt a házunk előtt a biciklijét tolva. December táján feltűnt, hogy régóta nem láttam őt. Emiatt érdeklődtem is Pétertől a nevelő apja holléte felől.

Azt állította Géza bácsiról, aki szakmája szerint kőműves, hogy elment a Szegeden élő rokonokhoz valami munkaügyben. Amikor később ismét kérdeztem a nevelőapja holléte felől, csak annyit mondott: majd jön, amikor végez.

Valószínűleg valaki bejelentette Géza bácsi eltűnését, mert kedden arra lettünk figyelmesek, hogy az egész utcában rendőrautók állnak. Úgy tudom, hogy nekik ismerte be, mit tett a nevelőapjával. A fehér ruhás helyszínelők még akkor is dolgoztak, amikor éjfél körül kinéztem az ablakon

– mesélte a bárnai asszony, aki arra is kitért, hogy az 58 éves férfi édesanyja nagyon beteg, emiatt egy ideje kórházban ápolják.

Szikora Lászlóné azt is elárulta, hogy a történtek nagyon felkavarták. Ilyesmire egészen idáig nem volt példa a csendes kis faluban.

Borítókép: a kertben találták meg a holttestet

Hozzászólások

tisztelet
Magyarország megbecsüli a nőket
kihívás / 25 perce
Varga Csaba a Mount Everest meghódítására indul
Az erdélyi magyar hegymászó április 7-én indul Nepálba.
Gyász
„Egy szál virág, egy gyertyaláng, egy fénykép, amin mosolyogsz ránk. Emléked örökké itt van velünk, amíg élünk, te is itt élsz velünk." Fájó szívvel emlékezünk KOMÁROMI LAJOS halálának 1. évfordulóján. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy BENKŐ MIKLÓS 90 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása a Szőllősi Jézus Szíve-templomban 9.15-kor kezdődő gyászmisét követően, a Jáki úti temetőben lesz szűk családi körben. Ezúton mondunk köszönetet mindenkinek, aki gyászunkban bármely módon velünk érez. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló fia és családja
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁNCS TIBORNÉ szül. Pétervári Magdolna volt ÉGÁZ-könyvelő 2021. február 28-án, életének 76. évében, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2021. március 11-én, csütörtökön 11 órakor lesz a szombathelyi Jáki úti temetőben, szűk családi körben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
„Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KISS RÓBERT (Velem) halálának 5. évfordulóján. Megemlékező szentmise: Kőszegszerdahely, katolikus templom, április 4. 9.30-kor. Szerető családod
„Ha emlegettek köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." A gyászoló család mély megrendüléssel tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető édesanya, anyós, nagymama, testvér és rokon HORVÁTH LÁSZLÓNÉ szül. Koroknai Anna életének 83. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. 03. 10-én, szerdán 12.30-kor lesz a herényi temetőben. Gyászmise előtte 11.30-kor a kámoni templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Kérjük továbbá a részvétnyilvánítás mellőzését. Minden külön értesítés helyett.
„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SUBOSITS TIBOR életének 77. évében elhunyt. Temetése március 10-én, szerdán 14.30-kor lesz a körmendi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
„Most, hogy már nem vagy velünk, Fentről segítesz nekünk." Emlékezünk ID. TARCZI FERENCNÉ halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
„Angyalok vezessenek tovább utadon, Legyen lelkednek örök béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy POCHRON FERENC (Pici) 88. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. március 9-én, kedden 13.30-kor lesz a Jáki úti temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
„Életed úgy múlt el, mint egy pillanat, De emléked szívünkben örökre megmarad. Szerető szíved pihen a föld alatt, Minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk MOROSITS KRISZTIÁNRA aki 3 éve itt hagyott bennünket. Örökké szerető szülei, testvére, Dávid, Feri, Barbi és Emma
ÖZV. DR. IPKOVICH GYÖRGYNÉ szül. Szimeiszter Lenke szerető édesanya, nagymama életének 92. évében, hosszú, tartalmas életet követően megpihent. Hamvasztását követő végső búcsúra szűk családi körben kerül sor. Gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó feleség, anya, nagymama, testvér és rokon PURGAI ERNŐNÉ szül. Arnóczi Irén 81 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 9-én, kedden 11 órakor a Jáki úti temetőben lesz. Előtte 10 órakor szentmise a szőllősi Jézus Szíve-templomban. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉNTEK TIBORNÉ szül. Szolnoki Judit életének 97. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvainak végső nyugalomra helyezése 2021. március 12-én, pénteken 11 órakor római katolikus szertartás szerint lesz a Jáki úti temetőben. Engesztelő szentmisét aznap 9.45-kor a szombathelyi székesegyház Madonna-kápolnájában tartunk. Egy szál gyertya gyújtásával emlékezzenek rá! Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Számunkra Te sosem leszel halott.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJAS GYULÁNÉ szül. Jeruska Margit Ila néni életének 80. évében csendesen elhunyt. Temetése szerettei körében megtörtént. Köszönetünket fejezzük ki a hegyfalui Idősek Otthona dolgozóinak. Gyászoló családja
Megrendült fájdalommal tudatjuk, hogy HENNING KISS KATALIN képzőművésznő született 1935. 10. 29-én Körmenden, távozott 2021. 02. 27-én Szentgyörgyváron a földi élet világából, és lelke a végtelen időtlenségbe emelkedett. Hamvasztott földi maradványainak búcsúztatása 2021. március 8-án 15 órakor lesz a szentgyörgyvári temetőben. Alkotásaiban, művészetében továbbra is köztünk marad. Gyászolják: az általa ültetett fák, fogadott lánya: Moldvay Katalin, családja és barátai
„Könnyes az út, mely hozzád vezet, Örökké őrizzük emlékedet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TŐKE FERENCNÉ szül. Benedek Judit gyémántdiplomás tanítónő 2021. február 25-én örök nyugalomra lelt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. március 9-én, kedden 13 órakor a körmendi városi temető ravatalozójában lesz. Gyászoló család
Emlékezünk MILETICS ANNAMÁRIA halálának 10. évfordulója alkalmából. Szerető családod
„Elmerültél Istenedben, mint igazgyöngy a tengerben” Fájó szívvel tudatjuk, hogy KUTAS BORBÁLA KATALIN domonkos nővér életének 95. évében csendesen megpihent. Földi maradványait szűk körben helyezzük örök nyugalomra. Köszönet a papi otthon vezetőinek, gondozóinak odaadó munkájáért. Gyászoló család
„Nem vársz már bennünket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De abban reménykedünk, hogy jó helyre mentél, Hisz te a jónál is jobbat érdemeltél.” A gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy a szerető édesanya, nagymama, dédnagymama, anyós és rokon ÖZV. CSER MIKLÓSNÉ szül. Séfer Mária életének 79. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2021. március 9-én, kedden, a 15.15-kor kezdődő gyászmisét követően, 16 órakor lesz a pecöli temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló szerettei
Hálás szívvel mondunk köszönetet a vasvári idősek otthona személyzetének és ápolóinak Szlaterics István lelkiismeretes és szeretetteljes gondozásáért. Köszönettel: a gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, apám Szlaterics István életének 91. évében megpihent. Temetése a vírushelyzet miatt, szűk családi körben történik a vasvári temetőben 2021. március 9-én 13 órakor. A gyászoló család
Kimért költségvetés / 40 perce
Kevesebb bevételből gazdálkodnak, önerős beruházások nem lesznek Csepregen
Merklin Tímea
bajnokok ligája / 40 perce
Erőpróba vár Ronaldóékra
Covid–19 / 44 perce
Zacher Gábor: hamut kell szórnom a fejemre, mert látom a veszélyeket
Cziffra György-emlékév / 1 órája
Miklósa Erika és Horváth István is énekel az online koncerten
borzasztó / 1 órája
Tragédia! Beleesett a tűzbe és meghalt egy 80 éves férfi
koronavírus / 1 órája
Már több mint egymillió ember kapta meg az oltást Magyarországon (videó)