Bulvár-celeb

2021.05.26. 11:26

„Megöllek” – üvöltötte a férfi, miközben késsel szurkálta volt párját a kisgyerekük előtt

Dühöngve támadt exére a támadó, amikor a közös gyermekük felügyeletéről egyeztettek.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A 28 éves férfi képtelen volt elfogadni, hogy párja másik óvodába járatná közös gyereküket, ezért többször is beledöfte a kését a III. kerületi lakásban.

Emberölés bűntettének kísérletével, és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az ügyészség a támadót, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

A vád szerint a 28 éves férfi egy vita során késsel támadt rá volt élettársára, és a nőt életveszélyesen megsebesítette. A támadásnak a 4 éves közös gyermekük is szemtanúja volt. A főügyészség a férfit emberölés kísérletével és kiskorú veszélyeztetésével vádolja.

A párnak 2016-ban született közös gyereke, azonban kapcsolatuk véget ért, majd a nő 2020 októberében feljelentést tett volt párja ellen, mert a férfi életveszélyesen megfenyegette őt.

A későbbi támadó és exe 2020. október 29. napján találkozott újra egy III. kerületi albérletében, hogy megbeszéljék a gyermek felügyeletével és elhelyezésével kapcsolatos kérdéseket.

A nő a szüleivel érkezett a házhoz, ahol már várta a férfi.

A találkozó során a vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki, miután a sértett közölte, hogy a gyermeket az új lakóhelyéhez közeli óvodába szeretné átíratni. A férfi ezért dühében ököllel megütötte a sértettet az arcán.

A vádlott édesanyja és a sértett szülei megpróbálták megnyugtatni és lefogni a vádlottat, aki azonban kiszabadította magát, majd a zsebéből elővett késsel többször megszúrta a sértettet a nyakán és a fején, miközben azt kiabálta, hogy megöli őt.

Ezt követően a nagyszülők közös erővel kitolták a lakásból a dühöngő férfit, és a lakás ajtaja elé állva megakadályozták, hogy oda visszatérjen, eközben pedig értesítették a rendőröket és a mentőket.

A vádlott a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt, elfogására végül elfogatóparancs kibocsátását követően 2020. október 30-án került sor.

A sértett sérülései életveszélyesek voltak.

A támadott testtájékra, valamint a sérülések helyére, jellegére tekintettel a nő halálának elmaradása a véletlenen múlt

– írják az Ügyészség oldalán a Ripost szemléje szerint.

A vádlott a súlyos, életellenes cselekményt a sértettel közös, 4 éves gyermekük jelenlétében követte el, aki szemtanúja volt az édesanyját ért brutális támadásnak. A férfi ezzel a gyermeke értelmi, erkölcsi, és érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő 28 éves férfit emberölés bűntettének kísérletével, és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!