Hallgassa élőben!
Fotó: Instagram

Gabriela Spanic öt év után találkozott újra az apjával

Csak egy dél-amerikai szappanoperában folyik annyi örömkönny, mint a hétvégén Gabriela Spanic otthonában. A színésznő és 12 éves fia, Gabriel de Jesus ugyanis fél évtized után végre újra megölelhette Casimiro papát.

Mint ismert, évtizedekkel ezelőtt nehéz döntést hozott Gabriela Spanic: karrierje miatt hátrahagyta szülőföldjét, Venezuelát, az ott élő szüleit, és kisfiával Mexikó felé vették az irányt. Édesanyja, Norma nem sokkal később követte lá­nyát és unokáját, Gaby édesapja, Casimiro azonban súlyos betegsége és a kezelések miatt Caracasban maradt.

A család örökre kettészakadt.

Casimiro papa az interneten keresztül láthatta szeretteit, akik mindvégig azért dolgoztak és imádkoztak, hogy a családfő mielőbb felépüljön a rákból. Legutóbb 2016-ban ölelhették át egymást – derült ki egy Twitter-bejegyzésből –, amikor az egész család Horvátországba, Casimiro szülőhazájába utazott, hogy együtt ünnepeljék meg a súlyos beteg családfő születésnapját.

Azóta eltelt újabb öt év. Tavaly októberben, amikor Gaby és kisfia ép­pen Ma­gyarországon tartózkodott, óriási veszteség érte a családot. Miközben a sorozatsztár a Dancing With The Stars című TV2-es táncműsorban szórakoztatta a hazai közönséget, imádott édesanyja, Norma elhagyta a földi világot. Hamar kiderült, az asszony, a férjéhez hasonlóan éveken át agresszív rákkal küzdött, mígnem a szervezete végleg feladta a harcot.

A tragédiát követően mindenki Gaby édesapjának hogylétéről érdeklődött, akiről köztudott volt, hogy na­gyon beteg. Ak­kor a színésznő mélyen hallgatott, de most, nyolc hónappal később megtörte a csendet, és minden jel arra mutat, hogy Casimiro papának sikerült legyőznie a rákot. Spanic az Instagram-oldalán számolt be róla, hogy ő és gyermeke öt év után újra találkozott a papával. Casimiro Mexikóban látogatta meg a lányát és unokáját.

Régen nem láttam apát! Nagyszerű ember, nagyon sok mindenre tanított meg. Ha újjászületnék, arra kérném istent, hogy ő legyen újra az apukám. Már majdnem öt éve nem láttam. Szeretlek, Casimiro Papa. Most itt van velünk

– mosolyog a bejegyzéséhez csatolt fotóján Gaby, aki az elmúlt időszakban, anyja hirtelen halálát és a koronavírus-járványt követően minden bizonnyal rádöbbent arra, hogy minden percet ki kell használnia, amit a szeretteivel tölthet, mert nem biztos, hogy lesz legközelebb – írja a Bors.

Hozzászólások

Bajnoki rajt Pum András
Patinás párharc – A Haladás Pécsett lép pályára
versenyképesebb felsőoktatás / 47 perce
Augusztustól tíz újabb egyetem csatlakozik a modellváltó intézményekhez
A világhírű borvidéken, külföldi példák alapján megalapítják a kiemelten szőlészettel-borászattal foglalkozó első hazai felsőoktatási intézményt, a Tokaj-Hegyalja Egyetemet.
Gyász
"Nem fogjuk már elgyengült kezed, Nem simogatjuk őszülő fejed, Nem néz ránk aggódó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk neked." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édesanyánk, nagymamánk, dédink, anyósunk NAGY JÁNOSNÉ szül. Agócs Margit életének 89. évében megpihent. Örök nyugalomra helyezése augusztus 4-én, szerdán, a 9 órai gyászmisét követően, 10 órakor lesz az egyházasrádóci temetőben. Tisztelettel mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon velünk éreznek. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Fájó szívvel tudatjuk, hogy NEVÁLOVITS MIKLÓS életének 74. évében hosszú betegség után csendesen elhunyt. Szeretett halottunktól 2021. augusztus 4.-én, szerdán 14.30-kor veszünk végső búcsút a táplánszentkereszti Dózsa György utcai temetőben, előtte 14 órai kezdettel gyászmisét tartunk a Szentkereszti templomban. Köszönjük mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban együttéreznek velünk. Tisztelettel kérjük a temetésen a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
"Lecsukott szemmel még látom a lelkét, ki mellettem ül, és nékem mesél... Nem maradt utána más, csak az emlék, örökké szeretlek bárhol legyél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH GYULA Fa Gyula 53 éves korában elhunyt. Temetése 2021. augusztus 3-án, kedden, a 16 órakor kezdődő szentmise után, 17 órakor lesz a zalabaksai temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSALA JÁNOSNÉ szül. Völker Erika 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 6-án, pénteken, 14 órakor lesz a kőszegi temetőben. A gyászoló család
"A halállal csak az élet ér véget, a szeretet nem." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ERŐS SÁNDORNÉ szül. Nagy Mária életének 88. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2021. augusztus 03-án, kedden 15 óra 15 perckor kezdődő gyászmisét követően 16 órakor lesz az uraiújfalui temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! Gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁTKAI ANDRÁS életének 58. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. augusztus 4-én, szerdán, 11 órakor a Jáki úti temetőben, gyászmise 10 órakor a Szombathely-Szőllős Jézus Szíve-templomban lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését, egy szál virággal búcsúzzanak! Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
"Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten." Ady Endre: Az Úr érkezése Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy édesapánk FARKAS JÁNOS életének 75. évében türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2021. augusztus 6-án, pénteken 11 órakor lesz a szombathelyi Jáki úti temetőben. Engesztelő szentmise a temetés napján 9.30-kor a Szombathelyi Szőlősi Jézus Szíve-templomban. Minden külön értesítés helyett. Gyermekei, Eszter és János
"Az élet megy tovább, de a fájdalom elkísér bennünket egy életen át." Fájdalommal emlékezünk BABITS FERENC halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
Legyen e pár sor köszönet és hála mindazoknak, akik SZVOBODA JÁNOSNÉ szül. Nagy Mária felejthetetlen halottunkról megemlékeztek és részvétüket nyilvánították. Külön köszönet a Túróczi Zoltán Szeretetotthon munkatársainak odaadó és példamutató gondoskodásukért. Szerető család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik ILLÉS LAJOS temetésén megjelentek, sírjára a megemlékezés virágait elhelyezték, gyászunkban bármely módon osztoztak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. ÖLHORN FLÓRIÁNNÉ szül.: Clenner Ilona Ica néni életének 97. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. augusztus 4-én 13.30-kor lesz Szombathelyen a Jáki úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CZUPI LAJOS életének 82. évében elhunyt. Szeretett halottunktól 2021. július 31-én 15 órakor a karátföldi temetőben veszünk végső búcsút. Gyászmise a temetés napján a nádasdi római katolikus templomban 14 órakor kezdődik. Emléke szívünkben örökké él! A gyászoló család
A gyászoló család ezúton tudatja mindazokkal, akik ismerték, tisztelték, szerették, hogy MÁTYÁS TIBOR életének 72. évében megpihent. Hamvait 2021. július 27-én helyeztettük végső nyugalomra Szombathelyen, a Batthyány-Strattmann urnatemetőben. Bánatos szerettei
"Életünknek egén fénylő csillag voltál, Itt hagytál bennünket, még csak nem is szóltál. Most, hogy már kialudt az az áldott fényed, Pótolhatatlan lesz a Te drága lényed." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, drága édesapa, nagypapa, testvér, rokon és barát DR. HORVÁTH SÁNDOR szülész-nőgyógyász főorvos életének 75. évében örökre megpihent. Lelki üdvéért a gyászmise 2021. augusztus 4-én, szerdán 13.30-kor lesz a Székesegyházban. Utolsó útjára 14.45-kor kísérjük a Jáki úti temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"... Leszállt az éjszaka. Számomra megállt az idő. Hazahívott az Úr..." Szülőfalum, te kedves Győrvár! Itt hagyom neked hosszú életem történetét és a ragaszkodásomat. Őrizd emlékemet az erdőn, a mezőn, az utcákon, a rendezvényeken és az emberek szívében. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett nagybátyánk BUZE LÁSZLÓ a Volán nyugdíjasa, az 1956-os Szövetség tagja, a Hazáért és a Szabadságért Érdemrend kitüntetettje életének 94. évében, 2021. július 22-én elhunyt. Temetése 2021. július 31-én, szombaton a 16.30-kor kezdődő gyászmise után lesz, 17 órakor a győrvári alsó temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, ismerték és tisztelték, hogy szerető édesanyánk TAKÁCS ISTVÁNNÉ szül. Németh Margit életének 88. évében megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 4-én, szerdán, a 10 órakor kezdődő gyászmisével lesz Táplánszentkereszten, a Szent Lőrinc-templomban, majd végső nyugalomra helyezzük a Tanács úti temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló gyermekei és családjaik
"Örök az arcod, nem száll el szavad, minden mosolyod a szívünkben marad…" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesanya és testvér TÓTH JÁNOSNÉ szül. Varga Anna életének 64. évében örökre megpihent. Temetése 2021.augusztus 2-án, hétfőn 14.30-kor lesz a csepregi temetőben. Előtte 13.45-kor gyászmise a csepregi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KARDOS LÁSZLÓ életének 73. évében csendesen megpihent. Végső nyugalomra helyezése 2021. július 30-án, pénteken a 10.30 órai gyászmisét követően 11 órakor lesz a rönöki temetőben. Gyászoló család Rönök, Szentgotthárd, Budakeszi
"A múltba visszanézve valami fáj, Valakit keresünk, aki nincs már. Nélküled szomorú az élet, És még most sem hisszük el, Hogy többé nem látunk Téged." Fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon MÓRICZ LAJOS életének 83. évében türelemmel viselt betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 2-án, hétfőn, a 16.15 órai gyászmisét követően, 17 órakor a vépi temetőben lesz. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik, lelki üdvéért imádkoznak. A gyászoló család
"Távol vagy tőlünk, mégis oly közel, Mert szívünk mélyén rejtettünk el." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk SULYOK JÓZSEF halálának 1. évfordulóján. Szerető gyermekei, unokái, dédunokái
Remekül játszottak / 50 perce
Sima SZKKA-diadal az első edzőmeccsen
Tóth Gábor
régi pompájában / 56 perce
Átadták a felújított nádasdladányi kastélyt
Olvasói fotók / 2 órája
A zivatarfelhők után a szivárvány is megmutatta magát Szombathely egén – fotók
vaol.hu
Összegzés / 2 órája
Tragédia a Döröskei-tónál, vaddisznótámadás Szombathelyen, harmadik oltás – Ez történt Vasban
vaol.hu
végzetes szerencsétlenség / 2 órája
Betonoszlopnak ütközött, a helyszínen meghalt egy motoros Egernél
Forma-1 / 4 órája
Meglepetés a Hungaroringen: Esteban Ocon nyerte a Magyar Nagydíjat