Bulvár

2010.07.21. 13:25

Hien elmenekült: Vietnámban várja a csempészügy végét

Embercsempészetért letartóztatott édesapja, házi őrizetben lévő édesanyja és az ügybe szintén belekeveredett bátyja elleni nyomozás végét vietnámi rokonainál várja ki az énekesnő.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Nguyen Thanh Hien (16) családjának ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda nagy erőkkel nyomoz. Mint ez nemrég kiderült, nemcsak szülei, hanem 20 éves bátyja is nyakig benne van a slamasztikában, s jelenleg ő is a rendőrök vendégszeretetét élvezi.

Őt - csakúgy, mint édesapjukat  - azzal gyanúsítják, hogy háromízben is ázsiaiakat csempészett az országunkba. A rendőrség már jóval ezelőtt figyelte a családot, akik repülöjegyeket foglaltattak vietnami embereknek, s hamis meghívólevelekkel hozták hazánkba honfitársaikat, akiket innen Angliába illetve Németországba irányítottak.

A lány apját június végén tartóztatták le, anyját pedig ekkor helyezték házi őrizet alá Sopronban, akit azóta is rendszeresen ellenőriz a helyi rendőrség, s eddig mindent rendben találtak.

Hien húsz év körüli testvérének ügyében a család ügyvédje (dr. Sárig László) kérte az bíróságot, hogy enyhítsék előzetes letartóztatását házi őrizetre vagy lakhelyelhagyási tilalomra. Védője szerint lehet esély erre, hiszen a fiút "mindössze" két esettel gyanúsítják, s így - az arányosságra hivatkozva - kikerülhet a börtönből.

Hien jelenleg Vietnamban próbálja feldolgozni a történteket. Barátai annyit árultak csupán el, hogy a lány lelkileg romokban hever. Szinte egyedül maradt, s nemigen tudja kezelni a helyzetet.

Bizonyos információk szerint az éjszakák többségét alkoholmámorban, különböző szórakozóhelyeken tölti, így próbálva elfelejteni az itthon történteket.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!