Bulvár

2012.09.20. 11:27

Így nyaraltak az Irigy Hónaljmirigy tagjai (fotókkal, videóval)

Nemrég debütált klipjükben az Irigy Hónaljmirigy megmutatta, hogyan fesztiváloznak. A Szívós Szemű Márta című dalukhoz tartozó videót a „Bányató Soundon” forgatták. Most a fiúk elmesélik, hogyan pihennek valójában, furcsa jelmezek és örült ötletek nélkül.

Vas Népe

Sipos Petiék az Adriára, Tomiék Tenerifére járnak vissza rendszeresen. Varga Győző a wakebordozásnak szentelte a nyarat, Molnár Imi pedig kedvesével kettesben szeretett volna pihenni, ha Győző nem bukkant volna mindig fel

Sipos Petiék évek óta visszajárnak Horvátországba, de idén a Balatont és környékét is feltérképezték.

„Imádjuk az Adriát, már sokadszor nyaraltunk ott, de mégis mindig ámulatba ejt a szépsége. Az idén nem terveztük ugyan, hogy ismét a Horvát tengerpartot vesszük célba, de egy barátom felajánlotta, hogy lakhatunk pár napot a motorcsónakján. A hajóról hazaérve még napokig úgy éreztük, hogy imbolyog velünk a talaj pedig nem is ittunk. Rögtön utána egy másik barátom siófoki apartmanjából csodáltuk a Balatont és környékét.”- mesélte Peti, aki testvérével, Tomival közösen is kikapcsolódott.

 

 

 

 

 

 

 

 

„Petiékkel egy csodás napot töltöttünk együtt Badacsony környékén. Meglátogattuk a Tapolcai-tavasbarlangot, felkerestük a Szigligeti várat. A Balaton mellett Tenerifére is gyakran elutazunk a párommal, ugyanis itt él az édesanyja. Lassan már GPS-ként is alkalmazhatnának a szigeten, annyira jól ismerem” – tette hozzá Tomi.

 

 

 

 

Varga Győző és családja igazán sportosan töltötték a szünidőt.

„Elmondhatjuk, hogy aktívan, intenzív testmozgással töltöttük a nyarat. Amint szabadidőnk engedte, kimentünk a feleségemmel, Böbével és a kisfiammal, Bencével az Omszki-tóhoz a wakeboard pályára, hogy kedvenc sportunknak hódolhassunk. Több évvel ezelőtt kezdtem el wakeboardozni és a fiamnak annyira megtetszett, hogy kicsi kora ellenére tavaly belevágott és nagyon ügyesnek bizonyult. Bence most tölti be a 9. életévét, de profikat megszégyenítő módon szeli a habokat. Már elkezdte tanulni a trükköket is. Legalább addig én is csiszolgathatom a wakeboard tudományomat. Egy dologban biztosan én vagyok a legjobb: Böbe szerint én tudok esni a legnagyobbat.” – árulta el Győző.

 

 

 

Molnár Imi kedvesével európai körutazásra indult.

„A kedvesemmel, autóval átszeltük Európát, eljutottunk egészen az Atlanti óceánig. Az összes nagyobb várost meglátogattuk délen, voltunk Marseille-ben, Valenciában, Barcelonában. Ugyan háromezer kilométerre voltunk itthonról Győzővel mégis kétszer sikerült összefutnunk teljesen véletlenül. Először Malagában egy kávézóban, aztán egy Ronda nevű kis faluban” – mesélte nevetve Imi.

 

 

 

A srácokra ráfért a feltöltődés, ugyanis az ősz beköszöntével megkezdődtek a decemberi 28-i nagykoncert előkészületei, amely a SYMA csarnokban lesz.

Videó - Irigy Hónaljmirigy: Szívós szemű Márta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!