Bulvár

2016.02.18. 19:42

Amikor a bűvészt varázsolják át - Nézzen be velünk Nagy Jonathan gardróbjába!

Szombathely - Ahogy változott az öltözködési stílusa, úgy változott meg Nagy Jonathan bűvész. A varázslatot ezúttal barátnője, Nagy Detti valósította meg.

Simán Klára

- Rá sem ismernének azok, akik néhány éve látták Jonit, annyira megváltozott az elmúlt négy év alatt - mondta el Nagy Detti, a bűvész barátnője és - mint kiderült - öltözködési tanácsadója. A kiváló stílusérzékkel rendelkező hölgy pontosan tudja, hogy nem mindegy, miben megy el az ember egy üzleti tárgyalásra. Márpedig ebből Jonathannak akad bőven, hiszen a felkérések pénzügyi részét ő szervezi. A tüskés haj, a furcsa színösszeállítás, a gyerekes megjelenés nem szerencsés ilyenkor - hangsúlyozta Detti.

Pasztellárnyalatok, a szürke és a fekete - ezeket a művész előszeretettel hordja. Azonban van néhány olyan dolog, amiben hajthatatlan. Detti szerint ilyen például a cipzáras pulcsi. Zakót és ingeket szívesen hord, ám a nyakkendőt nem szereti a fiatalember, így ezek megkötésében még Detti is gyakorlatlan, és bizony az internetet hívja segítségül - árulta el nevetve a lány. Hozzátette, hogy a legnehezebb feladat számára az volt, hogy a párja hajviseletén alakítson: az előző, igen feltűnő, ám nem annyira elegáns frizurát összeszedettebbre változtatták - ezzel is sugallva a komolyságot.

Mivel mindketten fiatalok, mindketten egyetértenek abban, hogy kompenzálni kell a korukat. Amióta a fiatalember öltözködésének jellege „felnőttesebb” és komolyabb lett, idősebbnek nézik a valódi koránál - tette hozzá Detti.

- Joni, ezeket a sötét színeket nem én erőltetem rád? - ezt a kérdést interjúnk közben tette fel a lány a párjának. A bűvész azonban megnyugtatta, hogy bár évekkel ezelőtt még kedvelte az élénk színeket, ma már ő is élvezi az eleganciát. Sőt, öltözködni is szeret: megmutatta márkás és drága, fakeretes napszemüvegét és hozzá passzoló óráját: azokat például sosem veszi fel, de nagyon tetszettek neki, így megvette őket. Számos ruhadarabbal, kiegészítővel járt már így.

Érdekes, hogy tele van ugyan a szekrénye, a bűvész mégis inkább kedvenc ruhadarabjaiban mutatkozik. Detti szerint ez olyan, mintha alig lenne pár holmija - ezért ő kéri néha, hogy vegye fel az (egyébként Jonathan által kiválasztott) új ruhákat is.

A lány javasol - a fiú dönt. Náluk ez a módi. A divattal kapcsolatban Nagy Detti elmondta, hogy bár követik, de a nagyon extrém holmikkal óvatosan bánnak: nem szerencsés, ha valaki olyan ruhát vesz fel, ami nem passzol a személyiségéhez. És mivel ők már négy éve együtt vannak, jól ismerik egymást: Detti - úgy tűnik - előcsalogatta Nagy Jonathan érett és férfias tulajdonságait a ruhák optimális kiválasztásával. Ez pedig a bűvész szerint is felér egy varázslattal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!