Bulvár

2016.03.10. 10:43

Nyílt nap az egyházasfalui ökofaluban - A minimális energiával működő lakóház titkai

Egyházasfalu - Nyílt napot tartottak a múlt hét végén a település határában létesülő ökoutcánál. Több mint tucatnyi látogató volt kíváncsi a fenntartható településmodellre.

Tersztyánszky Krisztina

Ahogy arról már korábban is hírt adtunk, folyamatosan zajlanak az események Dőry Istvánék egyházasfalui portája környékén. A teljes gépészeti önellátásra berendezkedett család a közelmúltban olyan érdeklődőket látott vendégül, akik fontolgatják, hogy a település határában létesülő ökofaluban telepedjenek le. A Szombathely-Sopron vasútvonal mentén már megtörténtek az előkészületei egy ökológiai infrastruktúrával rendelkező lakótelep létesítésének. Magas hőszigeteltségű fokozatú lakóházak épülnek majd itt, közösségi, fa fűtőművel, a gépjárműforgalom minimálisra csökkentésével. Közösségi helyiségeket, oktatóközpontot is terveznek idővel a lakóparkhoz. A területet már öt esztendeje vegyszermentesen gondozzák, s lassan már termőre fordulnak a rajta elültetett hagyományos gyümölcsfák.

A látogatók végigjárták a keresztényi falurész érintett területét

A látogatók először a csok által kínált építkezési lehetőségekről hallgattak meg előadást Sopronban, majd a helyszínen megtekintették a tervezett házhelyeket, a gyökérzónás szürkevíz-tisztítót, az energiaerdőt. Sok kérdés hangzott el, s a vendégek a minimális energiával működő lakóház titkaiba is bepillanthattak. A családfő szerint a látogatás eredményeit ez után mérik fel: a napokban érkeznek az érintett családok visszajelzései. De annak sem kell elkeserednie, aki most lemaradt a látogatásról: Egyházasfaluban (annak is keresztényi falurészén) bármikor szívesen fogadnak érdeklődőket, hiszen a fizikus szinte missziónak tekinti az energiafelhasználás minimalizálását, és szívesen osztja meg tapasztalatait mindenkivel.

Déryék időközben sem tétlenkednek. A napokban ismét több száz fácskát ültettek el az energiaerdőben, pótolva az elpusztult növényeket.

Közben pedig újra gőzerővel folyik az energiaverseny. Januárban ugyanis, immár harmadízben, ismét elindult az áramszolgáltatónál az energiaközösségek fogyasztási versenye. Dőryék az előző két hasonló versenyt országos és európai szinten is toronymagasan megnyerték. A bírálókat is elkápráztatták vele, amikor leállított villanyóra mellett üzemeltették otthonukat. Most újból ringbe szálltak: a jövő héten például autonóm hetet tartanak, amikor ismét teljesen kikapcsolják a villanyórát, és egy héten át az energiahálózat igénybe vétele nélkül üzemeltetik lakóházukat világítással, fűtéssel, energiafogyasztókkal. Optimisták, mert most már egyre többet süt a nap, a tetőre szerelt napelemek mind több olcsó energiát szállítanak.

Dőry István büszkén számolt be róla, hogy a májusig tartó versenyben a településről több család is részt vesz. Többgyermekes családok törekszenek arra, hogy mindennapjaikat a lehető legkisebb energiafogyasztás mellett éljék. Jóllehet náluk még nincsenek is megújuló energiaforrásokat hasznosító berendezések.

Dőry István, az energiatakarékosság nagy szakértője és kísérletezője egyébként azt vallja: az ember takarékossággal tudja kiérdemelni a megújuló energiákat és az ezekkel járó függetlenséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!