Bulvár

2015.03.23. 19:10

Bennfentes extra - A Sweet Charity bemutatója

A Sweet Charity premierjén járt a Bennfentes.

Kovács Ágnes

BEMUTATÓ Nem kellett sokáig keresgélnünk az ismert személyiségeket, néhány perccel érkezésünk után befutott Voith Ági, színésznő, akit párjával, Döme Zsolttal, az előadás zenei vezetőjével fényképeztünk le.

RITMUS Dr. Nagy Éva, háziorvos kifejezetten szereti a zenés darabokat. Azt meséli, a premierekben az is jó, hogy sok ismerőssel találkozhat az ember.

HÉTKÖZNAPI Nem taktikai egyeztetést tartott Béres Attila, főrendező, sokkal inkább nevezhető kedélyes beszélgetésnek. Mertz Tibor, nézőként érkezett a bemutatóra, és ilyenkor inkább hétköznapi témákról társalog szívesen. Tibor elmondta, nagy energiákkal készül a Hamlet-bemutató, és persze láthatják a nézők a Vitéz Mihály című darabban is.

MOZI Dallos Gyula, a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola igazgatója szokás szerint feleségével érkezett a premierre. Mindig az elsők között érkeznek, szívesen beszélgetnek régi ismerősökkel. Sövegjártó Lászlóné Dallosné jó barátnője. Egykor osztályfőnöke volt Sövegjártóné gyermekének, így kezdődött kapcsolatuk. A Fellini-filmet ismerik, és a Cabiria éjszakáiból készített mozit is látták. Kíváncsiak voltak azonban a szombathelyi rendezésre.

NINCS HEPIEND Több olyan nézővel is szóba elegyedtünk, akik szívesen meséltek arról, hogy együtt szeretnek színházba és moziba járni. Egyfelől, mert így nem kell az előadás előtt egyedül árválkodni egy ilyen tágas aulában, másfelől meg, mert nagyon jó megosztani az élményeket. Számtalanszor előfordult már olyan is, hogy egy szomorú befejezést könnyebb volt közösen feldolgozni. Horváth Beatrix és Lénárt István, valamint Kiss Viktória milyen jó, hogy együtt érkeztek.

KOCCINTÁS A bemutatón képviselteti magát a társulat nagy része. Láthattuk Mertz Tibort és Bajomi Nagy Györgyöt, de eljött Sodró Eliza is. Összefutottunk Csonka Szilviával, akit párja, Biczó Antal kísért el. Szilvi szívesen beszélt a Hamlet-előadásról. Balról Gombás Mónika, webszerkesztő.

ESEMÉNY A Sweet Charity premierjére sokan eljöttek. A közéleti személyiségek közül többen elmondták, azért szeretnek az első előadásra jönni, mert az valójában egyfajta társasági eseményként is értelmezhető. Ilyenkor üzletfelekkel, barátokkal, régi ismerősökkel is találkozhat az ember. Sokan csak ezeken az estéken érnek rá beszélgetni. A premiereken végre előkerülhetnek olyan témák is, amelyekről a hivatalos rendezvények alkalmával nem lehet szót ejteni. A felvonások közötti szünetben pedig beszélgetni is lehet. Kovács Ferenc a Megyei Közgyűlés volt elnöke feleségével, Kovács Ferencnével érkezett, Kiss Katalin, a Mam-Hungária Kft. igazgatónőjét pedig férje, Kiss Zsolt kísérte el.

KESERŰ Pál Laura és Kocsis Erik nagy kedvvel járnak a színházba. Azt mondják, kifejezetten szeretik a szórakoztató, zenés darabokat. Azt gondolják, a ma este csak részben lesz ilyen. De Nagy Cilit nagyon szeretik, így biztosak abban, hogy felejthetetlen élményben lesz részük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!