Bulvár

2010.03.19. 10:45

Ex-pornós szeretője nyilvánosságra hozta Tiger Woods sms-eit (videóval)

A korábbi pornós, Joslyn James több mint száz olyan, túlnyomó részben szexuális tartalmú sms-t tett közzé honlapján, melyeket - állítása szerint - a golfozó Tiger Woodstól kapott korábban.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

James, eredeti nevén Veronica Siwik-Daniels, csütörtökön, miután nyilvánosságra hozta az üzeneteket, elmondta, hogy több mint ezer üzenetet kapott a sztársportolótól, akivel három évig tartott a viszonya. Valószínűleg az sms-ek közül a közeljövőben még többet is feltesz majd internetes oldalára.

"Csak azt akartam, hogy az emberek tudják az igazságot, s ne csupán azt lássák, hogy viszonyom volt egy nős férfival" - nyilatkozott a 32 éves nő, hozzátéve, hogy nem bosszúból tette mindenki számára olvashatóvá az sms-eket, bár Woods letagadta kapcsolatukat, s összetörte a szívét.
 
Az üzenetek között több olyan van, melyben durva szexszel kapcsolatos vágyait adta James tudtára küldője: augusztus 29-én például azt írta, hogy szeretné megpofozni őt, s legközelebb, ha találkoznak, könyörögjön majd ezért.

A felnőtt filmekből ismert színésznő a nyilvánosságra hozott sms-k közül az utolsó hármat október 4-én kapta, ezekből az derült ki, hogy a küldőt nagyon feldühítette: "Ne szólj hozzám.... - áll egy trágár kifejezéssel "megerősített" felszólítás az utolsóban. - Majdnem tönkretetted az életemet. Ha az ügynököm és azok a fiúk ott megláttak volna."

A világelső Tiger Woods számára a lehető legrosszabbkor jött James akciója, mivel három napja jelentette be, hogy véget vet a november végén kirobbant szexbotránya miatt önként vállalt száműzetésének, és elindul az áprilisi US Masters versenyen.

Joslyn James nem korhatáros videója:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!