Bulvár

2012.04.12. 09:21

Gray Ross nem vállalta Az éhezők viadala folytatását

Túl kevés az idő a felkészülésre, ezért nem vállalja Gary Ross, Az éhezők viadala rendezője a film folytatásának leforgatását.

MTI

Gray Ross, aki a világszerte sikerrel forgalmazott film forgatókönyvét írta és a produkciót rendezte, elmondta: nehéz és komoly megfontolás után döntött úgy, hogy nem vállalja a 2013 novemberére moziba szánt Futótűz című epizódot.

A rendező hangsúlyozta, Az éhezők viadala elkészítése pályafutása legörömtelibb időszaka volt és cáfolta, hogy a filmet forgalmazó Lionsgate stúdióval zördült volna össze - értesült a BBC online hírszolgáltató (bbc.co.uk).

A Lionsgate illetékesei közleményükben szomorúságuknak adtak hangot Ross elhatározása miatt, és jelezték, hogy későbbi filmterveken szívesen dolgoznának együtt ismét a rendezővel.

Az éhezők viadala harmadik hete vezeti az észak-amerikai mozis toplistát. Közben olyan versenytársakat szorított maga mögé, mint a három dimenzióban ismét a filmszínházakba küldött Titanic vagy az Amerikai pite negyedik része. A 78 millió dollárból (17,7 milliárd forintból) forgatott film globális bevétele már elérte a 460 millió dollárt (104 milliárd forintot).

A film Suzanne Collins regénytrilógiájának első kötetét dolgozta fel. A jövőben játszódó történet főhőse egy fiatal lány, akit arra kényszerítenek, hogy egy tévés vetélkedőben élet-halál harcot vívjon. A főszerepet Jennifer Lawrence alakítja. Az Oscarra jelölt színésznőnek sem lesz túl sok ideje a folytatás leforgatására: következő munkája ugyanis az X-Men újabb részében lesz, amelynek felvételei 2013 januárjában kezdődnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!