Bulvár

2009.09.16. 04:00

H1N1: mikrocsippel generálnak infarktust a vezérlő központból

Kitekintő - Védőoltással az emberi szervezetbe juttatott mikrocsip, központi irányítás Tel-Avivból, koncentrációs táborokba zárt ellenálló egyedek. A titokzatos nano-részecskék nyomába szegődtünk.

Garai Antal 'Atom'

Az utóbbi hetekben H1N1-től hangos a sajtó, van aki a 4,4 milliárdért megrendelt 4 millió darab védőoltás elkészültét sürgeti, van aki pedig feleslegesnek tartja. Sokan úgy vélik, hogy mindez csak ijesztgetés, de vannak akik, ebben sokkal többet látnak és képesek egy egész összeesküvés elméletet kidolgozni, tárni a publikum elé.

Nemrég a postaládánkban landolt egy lánclevél, mely szerint a H1N1 nem is veszélyes vírus, csupán azért hirdetik ezt, hogy a védőoltással együtt bejuttathassanak egy mikrocsipet is a szervezetünkbe. A levél szerint a mikrocsip minden adatunkat tárolja, és távirányítással vezérelhető is, méghozzá úgy, hogy betegségnek álcázva bármikor kiiktathat egy-egy embert a társadalomból. Ehhez társulnak még koncentrációs táborok, világuralom és miegymás áll az összeesküvés elméletben, ugyan már! – utánajártunk.



Influenza vírus vagy összeesküvés? - kép: influenzakommando.blog.hu
 
A lánclevél Helmut Pilhar és Dr. Ryke Geerd Hamer aláírásával érkezett, akikről egyelőre semmit sem sikerült megtudnunk, csupán annyit, hogy nagyon jártasak a témában, igazi bennfentesek a CIA-nél.
Ügyes reklám az összeesküvés elmélet, ugyanis a levélben elhelyezett számos link az ujmedicina.hu-ra mutat, ami így vélhetően rengeteg kattintással lesz gazdagabb. Természetesen a lánclevelekre jellemzően ebben is többször felfedezhető az „egyik ismerősöm”, magyarán az egyik ismerősömnek mondta az egyik ismerőse, aki hallotta valahol = ez a lenyomozhatatlan szál.
 
Jelen esetben egy hölgyről van szó, akinek barátnője egy bécsi gyógyszergyárban dolgozik, akinek elmesélték, hogy az oltásokban van egy nano-részecske, egy ún. miniszámítógép, amit szabad szemmel nem lehet látni, mégis (mégis!) képes arra, hogy adatokat tároljon és közvetítsen, sőt, akár parancsra betegségeket is képes előidézni a szervezetben. No de haladjunk sorban:
 
- az ügyvédek, a rendőrök, a kórházi dolgozók és a politikusok természetesen mentesülnek, ők olyan oltást kapnak, amelyben nincs nano-részecske – valószínűleg e szakmák minden eddiginél népszerűbbek lesznek a jövőben
 
- a csip segítségével akarják a népszámlálást megkönnyíteni – a KSH lehúzhatja a rolót, vagy talán az ő kezük is benne van?
 
- a csippel lehet majd az egész emberiséget kontrollálni és természetesen a nem kívánt egyéneket kiiktatni – Akkor majd olyan fenyegetések lesznek, hogy „Ne szóljál be, mert kiiktatlak!”?
 
- azt idáig nem is említettük, hogy bizonyos emberek egy állítólagos Tel Aviv-i központból fogják kikapcsolni az embereket – azaz parancsot adnak a csipnek, ami ezek után valamilyen betegséget generál az infarktustól az agyvérzésen át a vírusokig – még szerencse, hogy a mai modern világban mindenhol lesz térereje a csipnek, hiszen köztudott, hogy sem a telefonok, de még a GPS sem üzemel mindenhol kifogástalanul. Remélhetőleg nem kell majd a vezérléshez kiállnia egy parabolának a hátsó a felünkből.



"Haha! Mostantól a Tel Aviv-i központ rabszolgája vagy!"
 
- Amerikában 1000 dollár bírságot és 30 napos elzárást szabnak ki arra, aki nem adatja be az oltást. Az elzárás pedig a már felépített számos koncentrációs tábor valamelyikébe szól, ahonnan már csak oltással, azaz csippel a szervezetében távozhat az, akit bezártak. – ha pedig nem, akkor egy védőoltás kihagyása miatt, teljesen jogszerűen fog élete végéig követ törni a vasúthoz egy demokratikus országban. A koncentrációs táborokról olvasható német nyelven egy szöveg (cikk?) itt, az 1000 dolláros büntetés linkje viszont üres oldalra mutat - ezzel is oda a hitelesség.
 
- bennfentes levélírónk által nem csak a koncentrációs táborok létezéséről szerzünk tudomást, hanem arról is, hogy amerikában már legyártottak 100 ezer műanyag koporsót, és be akarják vonni az emberektől a fegyvereiket, illetve harci kutyáikat is - (igaz, hogy a mi pulink megugatja a postást, de talán még megmarad). Ezentúl nem kell meglepődnünk, hogy harci kutyák híján palota-pincsikkel rendezik meg a kutyaviadalokat. A koporsókról videó itt.
 
- az egész hazugság, mint ahogy az AIDS is az, és az összeesküvés mögött ugyanazok állnak, akik az Antrax-ért és szeptember 11-éért és a madárinfluenzáért. – tehát vagy minden mögött Bin Laden áll és a kibontakozó világuralom mindenkit turbánba és csadorba kényszerít, de az is lehet, hogy az egész mögött igazából az amerikai kormány áll. 



Az összeesküvő triumvirátus balról - Obama, Mazsola és Osama
 
A levél több sebből vérzik, kezdvén a mikrocsippel. Egy hivatkozást is találunk a szövegben, ami egy 2003-as Hitachi csipet jelölt meg, amit szabad szemmel nem látni. Nos e mikrocsip valóban intelligens, de csak egy nagyobb fajta injekcióval juthatna szervezetünkbe, és nagyon is látható szabad szemmel, de álljunk meg egy szóra! Miért is akarunk egy olyan csipet magunkba ültetni, ami értékpapírok, bankjegyek, ajándékutalványok és nagyjából mindenféle papírtermékhez készült?! Továbbá csak olvasható memóriája van, így nem valószínű, hogy adatokat fog rögzíteni szervezetünkben. És hogyan idéz elő egy ilyen mikrocsip halálos betegségeket? Ezt sem mi, sem a Hitachi mérnökei nem tudnák megmondani (szerintünk). Az már csak mellékes kérdés, hogy erre az emberiségirtási célra miért nem az évek óta létező biológiai csiptechnológiáját vetik be (amit kutyákba is ültetnek). Mellesleg az méretéből adódóan nem férne el egy injekcióstű hegyén észrevétlenül.
 
A levélben egy idő után rabszolgákká minősülnek az emberek, ami a koncentrációs táborok, begyűjtött harci-kutyák, a Tel Aviv-i központ után már nem is meglepő. A végső agydöfést pedig a CIA-s vonal adja meg, a szabadkőműves-páholytestvérekkel és rákkezelésnek álcázott gyilkosságokkal.
 
Mi úgy véljük, hogy egy jól felépített gerilla-marketinggel állunk szemben, ugyanis vannak olyan emberek, akik fogékonyak egy ilyen levélre, hiszen már több weboldal is egy az egyben közölte a részletes beszámolót. Nem utolsó szempont az sem, hogy ennek hatására többen bizalmukat veszthetik az orvostudománnyal, illetve az egészségüggyel szemben,  s ilyenkor persze, hogy az alternatív gyógyászathoz fordulnak sokan, aminek számos előnyéről és részleteiről hol olvashatnak? – ugye nem kérdéses, hogy az ujmedicina.hu mivel foglalkozik.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!