Bulvár

2010.10.31. 15:57

James Blunt vadonatúj munkája

Jelen korunk egyik legsikeresebb férfi előadójának számít James Blunt, aki már az első, Back To Bedlam című albumával a nemzetközi szupersztárok sorába emelkedett. Az énekes az All The Lost Souls című koronggal 2007-ben tovább növelte hírnevét, s most újabb albummal jelentkezik.

Gyuricza Ferenc


James Blunt eddigi két albumából 18 millió példány fogyott, köszönhetően többek között az olyan slágereknek, mint a debütáló nagylemezen szereplő You’re Beautiful, a High és a Goodbye My Lover, vagy a második lemezről kislemezre kimásolt Some Mistake, Carry You Home, illetve 1973. Az énekes már a Back To Bedlam révén nemzetközi szupersztár lett, de a 2007-es All the Lost Souls című nagylemezzel is tíz országban nyitott a lemezlisták első helyén. Az énekes november 5-én megjelenő Some Kind Of Trouble című harmadik albuma kifejezetten vidámra sikeredett. James Blunt nem titkolja, ezzel a nagylemezzel teljesen új fejezetet kíván nyitni karrierjében.

 

 

- A második album nagyon befelé forduló volt - mondta. - Az új szerzemények azonban a valóságról szólnak. Olyan dalokat írtunk a barátaimmal, melyek arról a világról szólnak, melyben élünk, és amerre tartani akarunk. A lemez a korai nyolcvanas évek hangulatát idézi, ugyanazt az optimizmust, amit annak idején tiniként mi magunk is éreztünk.


További zenei hírek itt!

Címkék#James Blunt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!