Bulvár

2009.06.09. 14:28

John Wayne, a western konzervatív hőse 30 éve halt meg

Hollywood - Hórihorgas alak, a szúrós szemekbe húzott kalap, lassú beszéd és mély hang - a harminc éve, 1979. június 11-én elhunyt John Wayne életében és halála után is több volt, mint egyszerű filmsztár, maga volt a tiszta lelkű és legyőzhetetlen Amerika.

MTI

1907. május 26-án született Iowa államban, Marion Michael Morrison néven. Kaliforniában nőtt fel, egyetemre sportösztöndíjjal került. Nyaranta kellékesként dolgozott a Fox filmstúdiónál, itt barátkozott össze John Ford rendezővel, aki kisebb szerepeket osztott rá, majd beajánlotta az első hangos western, A nagy ösvény főszerepére. A film ugyan megbukott, ő a pályán maradhatott, sőt a John Wayne művésznév mellé fizetésemelést is kapott. Számtalan második kategóriás film után megint Ford keze lódított rajta, a Hatos fogat revolverhőse az igazi filmsztárok sorába emelte. Ettől kezdve szinte csak főszerepeket kapott, 250 filmje közül 140-ben az ő nevét írták a legnagyobb betűkkel a plakátra, ami a maga nemében világrekord.
 
A filmtörténetbe a John Forddal forgatott western-trilógiával írta be nevét: Az Apacserőd, az Aki sárga masnit viselt és a Rio Grande mind a műfaj klasszikusa. 1949-ben jelölték először Oscar-díjra a második világháborús Iwo Dzsima fövenye című filmért, a díjat végül 1970-ben az A félszemű serifért kapta. Igazi terepe amúgy is a western maradt, e műfajban közel száz filmben szerepelt. Az üldözőkben húgát kereste magányos harcosként, elszánt seriffként harcolt a Rio Bravóban, az amerikai mitológia egyik kulcseseményét feldolgozó Alamóban hősiesen védte hazáját, s természetesen ott volt a monumentális A vadnyugat hőskora című eposzban is. 1968-as, a vietnami háborút feldolgozó Zöldsapkások című alkotása heves vitát váltott ki propagandisztikus hangvétele miatt. Utoljára 1976-ban A mesterlövész című westernben volt látható rákos, idős cowboyként, aki természetesen megleckézteti az összes gonoszt. Ekkor már az életben is nagybeteg volt, 1979. június 11-én halt meg Los Angelesben tüdő- és gyomorrák következtében.
 
Wayne soha nem titkolta markánsan konzervatív nézeteit, a McCarthy-féle kommunista-ellenes boszorkányüldözés idején propagandisztikus filmeket forgatott és kevéssé kollegiális módon többeket feketelistára tétetett. Emiatt számos ellensége akadt, Sztálin utasítást is adott meggyilkolására, egyszer pedig a filmgyár területén akadályoztak meg egy ellene készülő merényletet. Wayne később teljes mellszélességgel kiállt a vietnami háború mellett, de a nyílt politikai szerepvállalást elutasította.
 
Ő testesítette meg az "igazi amerikai értékeket", erős, határozott, de lovagias és gáncstalan volt, aki még filmvásznon sem volt hajlandó senkit hátba lőni. Noha soha nem teljesített katonai szolgálatot, az amerikai hadseregben is valóságos kultusz alakult ki körülötte. Szinte egybenőtt vele az Iwo Dzsima-i csata, a hírességek utcáján lábnyomát a szigetről hozott homokból készült cementtel öntötték ki, az Amerikába látogató Hirohito császár találkozni akart azzal az emberrel, aki úgymond legyőzte hazáját. Életnagyságnál nagyobb alakjáról neveztek el konzervnyitót (mert "mindenre képes"), WC-papírt (mert "erős, kemény és nem ragad rá"), repülőteret és számos szobra áll Amerika-szerte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!