Bulvár

2011.05.12. 15:08

Kiszakadt mellimplantátum: nem kellően tisztított szilikon miatt 1,4 milliós per

Összesen 1,4 millió forintos vagyoni és nem vagyoni kártérítés kamatostól történő megfizetését kéri egy nő a gödi székhelyű Vidal Medical Plasztikai Sebészeti Egészségügyi Szolgáltató Kft.-től a 2006-ban beültetett, majd 2009-ben kiszakadt mellimplantátuma miatt a Dunakeszi Városi Bíróságon csütörtökön kezdődött perben.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A nő mellébe a fővárosi Kontúr Klinikán egy Franciaországban gyártott, az alperes Vidal Medical kft. által forgalmazott úgynevezett PIP-implantátumot helyeztek be, de az három év múlva kiszakadt, ezért a felperesnek 2010-ben egy plasztikai sebésszel ki kellett cseréltetnie.
   
A per legfőbb kérdése, hogy eleve hibás implantátumot ültettek-e be, vagy az a "használat velejárójaként", esetleg külső behatás következtében sérült meg.
   
Az ügy előzménye, hogy mellimplantátumainak visszahívására kényszerült a francia PIP cég, miután egy vizsgálat kiderítette, hogy 2006-tól az implantátumokba az előírásoknak "legkevésbé sem megfelelő" szilikont töltött. A csalásra orvosok jöttek rá, miután szokatlanul sok nőnél szakadt el az implantátum, így utólagos operációra szorultak. A francia egészségügyi biztonságért felelős Affsaps ügynökség ezután rendelte el a termék visszahívását, illetve a forgalmazás leállítását, miközben az érintett nőket is értesítette.
   
Becslések szerint Európa- és Amerika-szerte több tízezer nőt érint az ügy (a dél-franciaországi cég 66 országba, közöttük Magyarországra is exportált, a kizárólagos hazai forgalmazó a dunakeszi bíróságon perbe fogott Vidal Medical kft.). 
   
Az MTI információi szerint Magyarországon eddig csupán egyetlen érintett fordult bírósághoz, miután kicseréltette veszélyesnek minősített mellimplantátumát, és beperelte az első műtétet végző Kontúr Klinikát (az ügy a Fővárosi Bíróságon folyik).
   
A Dunakeszin most folyó perben az alperes, a forgalmazó Vidal Medical kft. jogi képviselője vitatta mind a keresetet, mind a kártérítési összeg mértékét. Egyebek mellett azzal érvelt, hogy mivel eltérő volt a beültetett PIP-implantátumok összetétele, korántsem biztos, hogy hibás volt az a termék, amelyet a felperes kapott, mert a forgalmazás beszüntetése nem jelent egyet azzal, hogy minden, korábban beültetett PIP-terméket automatikusan ki kellett volna cserélni.
   
Azt sem tudni - jegyezte meg az ügyvéd -, hogy a felperes mindent megtett-e saját érdekében, például rendszeresen járt-e kontrollra, illetve hogy miért nem kért a forgalmazótól cserét.
   
A nőnek bizonyítania kellene, hogy valóban gyártási hiba következtében sérült meg az implantátuma - érvelt a Vidal Medical jogi képviselője. Azt is közölte, hogy mivel a gyártó cég már megszűnt, a magyarországi forgalmazó nem háríthatja tovább a felelősséget.
   
Megjegyezte azt is: a PIP-ügy körüli "sajtóhisztériát" kihasználva a tízéves garanciális kötelezettséget többen úgy igyekeztek saját javukra használni, hogy gyorsan kicseréltették egy nagyobb implantátumra a meglévőt.
   
A per tárgyát képező esettel kapcsolatban annak az aggályának is hangot adott, hogy túl sok a második műtét állítólagos 800 ezres költsége, illetve hogy a számlából nem derül ki egyértelműen: az implantátumcserével egy időben végzett hasfelvarrás ára vajon benne van-e ebben az összegben.
   
A felperes ügyvédje visszautasította a "hátsó szándékra" utaló megjegyzést, egyúttal orvosi véleményre hivatkozva kijelentette: a második műtétre a teljes sugárhosszban és vastagságban elszakadt, hibás implantátum cseréjére, a méretnagyobbításra orvosi indokok miatt volt szükség.
   
A bíró szeptember 27-re napolta el a pert, addig bekérik a PIP-implantátum beszerzésével és forgalmazásával összefüggő szakhatósági állásfoglalást, és beidézik meghallgatásra a felperest is.

 

 

OLDALTÖRÉS: Plasztikai sebész: minden mellimplantátum kiszakadhat, de a PIP-implantátuma valószínűleg nem volt megfelelő


Plasztikai sebész: minden mellimplantátum kiszakadhat, de a PIP-implantátuma valószínűleg nem volt megfelelő


Plasztikai sebész: minden mellimplantátum kiszakadhat, de a PIP-implantátuma valószínűleg nem volt megfelelő


Plasztikai sebész: minden mellimplantátum kiszakadhat, de a PIP-implantátuma valószínűleg nem volt megfelelő

Gyártmánytól függetlenül mindegyik mellimplantátum kiszakadhat, ez mindig előfordulhat, az viszont nagyon valószínű, hogy a PIP nem megfelelő töltőanyagot használt az utóbbi időben - mondta Erdős Judit plasztikai sebész csütörtökön az MTI-nek.

A Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság (MPHEST) tagja annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy egy magyar nő kiszakadt mellimplantátuma miatt beperelte a műtétet végző klinikát, valamint az implantátumot forgalmazó céget is. A nő olyan úgynevezett PIP-implantátumot kapott, amelyet Franciaországban már visszahívtak, mert annak összetétele 2006 óta nem felelt meg az előírásoknak.
   
Erdős Judit ennek kapcsán elmondta, hogy a PIP-et régóta használták Magyarországon, korábban azzal nem volt probléma. Közlése szerint a gyártó "menet közben" változtatott a töltőanyagon. Egy ideje nem orvosi szilikont, hanem "nem kellően tisztított" szilikont használtak, amely viszont tönkreteszi a tokot, így az kiszakadhat.
   
Azt nem tudni, hogy a technológiát mikor változtatták meg, ezt a forgalmazó sem tudja, a gyártó ugyanis erről nem tájékoztatta sem a forgalmazót, sem a klinikákat - tette hozzá.
   
A plasztikai sebész rámutatott, a forgalmazó nem tehet arról, hogy egy európai engedéllyel rendelkező implantátum összetételét a gyártó megváltoztatta. Szerinte az engedélyt korábban kiadó hatóságnak kellett volna folyamatosan felülvizsgálnia a terméket.
   
Erdős Juditnak nincs tudomása arról, hogy Magyarországon hány nő kapott ilyen implantátumot, mivel nincs ilyen központi nyilvántartás. Csak a termék forgalmazói tudhatják, mennyit adtak el abból.
   
Az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta az MPHEST korábbi álláspontját, amely szerint, akik valamilyen panaszt észlelnek, érdemes képalkotó vizsgálatot, (ultrahangot, mammográfiát) csináltatniuk. Ha ez azt igazolja, hogy gond van az implantátummal, tehát szakadás van a tokon, illetve kifolyt a töltőanyag, akkor azt ki kell cserélni.
   
A plasztikai sebész kiemelte: amennyiben szükség van operációra, annak költségeit a páciens állja. Ez az összeg annak függvényében, hogy milyen implantátumot ültetnek be, melyik klinikán, milyen szolgáltatásokat vesz valaki igénybe, nagyjából 600 ezer forinttól 1 millió kétszázezer forint terjedhet.
   
Egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy akinek mellimplantátuma van, évente szükséges kontrollvizsgálat céljából felkeresnie plasztikai sebészét. Sajnos sok páciens ezt nem teszi meg - fűzte hozzá.
   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!