Bulvár

2009.10.11. 09:02

Rabszolgalány volt Michelle Obama szépanyja

Michelle Obama amerikai first lady szépanyja egy Melvinia nevű rabszolgalány volt, míg az apja egy ismeretlen fehér férfi lehetett. Barcak Obama neje mindig is sejtette, hogy vérvonalában rabszolgákat is találni.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Rabszolgavér is csörgedezik Michelle Obama amerikai first lady ereiben. A New York Times egy családfakutató vizsgálatai alapján részletesen bemutatta az elnök feleségének felmenőit.

A vizsgálatok megerősítették, amit a first lady régóta sejtett: a vérvonalában rabszolgákat is találni - írja a lap. Melvinia mindössze nyolc éves volt, amikor gazdája, egy David Patterson nevű férfi meghalt, és őt örökségül hagyta a leszármazottaira. A lány értékét 475 dollárban határozták meg, neve szerepel a hagyatéki leltárban. A gyereket egyedül, hajón küldték új gazdáihoz Georgiába, itt Patterson lányának, Christiannénak és férjének, Henry Shieldsnek dolgozott.

Néhány évvel később, tizenöt éves korában esett teherbe, de azt nem tudni, ki volt az apa. Gazdája, Shield a kutatók szerint akkor negyvenes éveinek végén járt, de négy felnőttkorú fiú is volt a családban. Lehetségesnek tartják, hogy megerőszakolták, a rabszolgák szexuális kihasználása gyakori volt azokban az időkben.

Melvinia megszületett fiát Dolphus Shieldsnek hívták, vele indult felemelkedésnek a család. Dolphus Birminghambe, Alabamába ment, ahol üzletekbe fogott, majd diakónus lett. 1950-ig, a polgári jogokért vívott küzdelmek hajnaláig élt. Külsején állítólag látszott, hogy fehér és fekete szülőktől származik, szinte megtévesztően világos volt a bőrszíne. Gyermekeit vallásosan nevelte, szinte minden nap templomba jártak. A lap szerint még mindig élnek Alabamában olyanok, akik emlékeznek rá.

Dolphus egyik gyermeke, Robert Lee egy varrónőt vett feleségül, Purnell nevű fiuk költözött később Chicagóba, ahol festőként dolgozott. Purnellnek és feleségének egyik gyermeke Marion Shields, aki egy Fraser Robinson nevű férfihoz ment nőül - ők Michelle Obama szülei.

Forrás: New York Times, origo.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!