2016.01.05. 12:13
Fehér László celldömölki polgármester évértékelője a fejlesztések jegyében
Fehér László polgármester negyedik ciklusát tölti a város élén: pontosan látja és átlátja a fejlődés irányait.
A múlt évet értékelve első helyen említi a 2015-ben 10 éves Vulkán-fürdő új beruházásait. 2012-ben kezdődött meg az a szálláshely- és fürdőfejlesztés, amelynek révén a fürdő ma már valódi üdülőközpontként funkcionál, különös tekintettel a családok kiszolgálására. A szálloda és a kemping fölépítése, a fürdő fejlesztése, a műfüves futballpálya létesítése 3 milliárd forintos beruházást jelent, így a város által korábban önállóan vállalt 2 és fél milliárdos fejlesztés mára 5 és fél milliárdossá növekedett: „A város a JUFA-val közösen 30 új munkahelyet hozott létre. A fürdőfejlesztés három ütemben valósult meg: először a szauna-blokkot adtuk át, majd a gyerekvilágot, tavaly nyáron pedig a nyári bejáratot. A fejlesztés tartalmazza nyári bejárat épületének elkészítését, strandoláshoz öltözők, vizesblokkok kialakítását, 35 méter hosszan kerékpárút és járda építését, a bejáratnál térburkolatot, 22 db kerékpártárolót."
Fehér László a múlt év sikerei között említi a „Parkolj és utazz!"-pályázatot: „Önkormányzatunk korábban már benyújtott egy pályázatot – szintén a MÁV Zrt.-vel és az akkor még Vasi Volán Zrt.-vel, később ÉNYKK Zrt. –, amely pályázat egy 300 millió forintos fejlesztésre irányult. Akkor a pályázat tartaléklistára került, helyette nyertük a jelenlegi, 200 millió forint összértékű pályázatot. Míg az előző projektünk kívánt volna 15 százalékos önrészt, a jelenlegi 100 százalékos európai uniós és hazai támogatásból valósulhatott meg. Városvezetőként, a kistérség, a járás központi településének polgármestereként örülök annak, hogy Celldömölk, a környező települések és tágabb környeztünk lakosságának kényelmét is szolgálják a megvalósult fejlesztések. Hiszen városunk oktatási és egészségügyi központ, de az itt működő munkahelyekre is naponta ezreknek kell eljutniuk. A MÁV Zrt. átalakította és felújította a vasútállomás épületének utasforgalmi területeit. Az utastájékoztató monitorok és a MÁV interaktív információs oszlopa segítségével az utasok könnyebben és gyorsabban tájékozódhatnak. A várócsarnok megújult, megszépült külsővel fogadja az utasokat, az akadálymentesített épületben új vizesblokkokat és üzlethelyiségeket alakítottak ki. Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. felújította a vasútállomás előtti autóbuszállásokat, a fel- és leszálló gyalogos területekkel együtt. A csatlakozó önkormányzatok – Boba, Kemenesmihályfa, Nagysimonyi Nemeskocs és Ostffyasszonyfa – területén, Celldömölkhöz hasonlóan, a vasútállomás közelében kerékpártárolókat hoztak létre. A celldömölki önkormányzat két projektelemet valósított meg: a vasútállomásra és az autóbusz-pályaudvarra érkezők kényelmes és biztonságos közlekedése érdekében új parkolókat, parkolósávokat létesítettünk. Természetesen vannak további, új céljaink is. A már említett, előző pályázathoz képest a mostani fejlesztésből kimaradt a Wesselényi utcában a parkoló kialakítása. Két pályázati partnerünkkel közös célunk, hogy a vasúti holt vágányt megszüntetve, a kerítést elbontva az út mellett további parkolórendszert alakítsunk ki, így tovább bővítve az autók és autóbuszok parkolási lehetőségeit."
Fotó: Gyuricza Imre
Fehér László a múlt év következő fontos eseményeként a rendelőintézet áthelyezését, korszerűsítését emeli ki: „Az egészségügyi intézmények fejlesztése területén mindig határozott határozott céljai voltak önkormányzatunknak, és a célok eléréséhez rendszerint partnereket is találtunk. Így valósulhatott meg 2003-ra a kórházfejlesztés, 2007-re a mentőállomás és az orvosi ügyelet épülete, így újulhattak meg az Ady utcai orvosi rendelők 2010-re. Mindezekben partner volt a kistérségi települési polgármesterek tanácsa, a megyei közgyűlés, a regionális fejlesztési tanács és a mindenkori kormány. A következő célunk az volt, hogy a szakrendelés is korszerű körülmények között működhessen, az ott dolgozók is a legjobb körülmények között végezhessék a munkájukat, hiszen a térség 26 és fél ezer lakosáról gondoskodnak ők is. Ezért adtunk be egy pályázatot, amely 1,3 milliárd forintról szólt, de a kórházak államosítása megállította a folyamatot. Örülünk annak is, hogy bár kisebb pénzösszeggel – 960 millió forintból –, de mégis megvalósulhat a fejlesztés: korszerű épületben, korszerű eszközökkel működnek a szakorvosi rendelések."
A múlt év utolsó fontos eseménye a fejlesztések tekintetében a gimnáziumi felújítás volt Celldömölk életében: „A gimnázium felújításának kedvezményezettjeként, gazdájaként önkormányzatunk az európai uniós támogatás, a közel 140 millió forint mellett önrészt is vállalt", mondja a polgármester. „Az energetikai megújítást a pályázati támogatás tette lehetővé, de mivel ehhez nélkülözhetetlen volt a tető megújítása is, az ahhoz szükséges 40 millió forintot az önkormányzat vállalta fel. Örülünk annak, hogy megvalósulhatott a park rendbetétele is. A gimnáziumot érintő következő pályázatunk az udvaron építendő műfüves sportpálya, amely az iskolai mindennapos testnevelés mellett a szabadidős sportot is szolgálja majd, erre 25 millió forintot nyert az önkormányzat. Bár most már az állam a gimnázium fenntartója, a város, mint mindig, továbbra szívesen vállal részt az iskola életében. Hiszen mindannyian szeretnénk, ha a nagy múlttal rendelkező, 2016-ban 70 éves gimnáziumunkat minél többen válasszák középiskolai tanulmányaik helyszínéül, és olyan fiatal felnőttek kerüljenek ki az iskola falai közül, akik megfelelő tudással felvértezettek ahhoz, hogy tanulmányaikat folytatni tudják, majd szívüknek és tudásuknak megfelelő munkát találjanak."
Mindemellett szerkezetkész állapotban van az az új városi sportcsarnok, amely elsősorban a kosárlabda sportágat szolgálja majd, de a kézilabda-szakosztály, a szabadidős sportolók is helyet kapnak benne. Átadás várhatóan: 2016 nyarán. És ezzel már át is tértünk az új évre.
„Természetesen a következő időszakra is megvannak a terveink, közülük talán a legjelentősebb a piac és környékének rendbetétele. A városközpont-rehabilitációból már csak ez a szakasz van hátra, mellyel egyrészt egységessé válik a város centruma, másrészt Celldömölk egyik jellegzetessége, a heti piac kerül majd korszerűbb körülmények közé. Más fejlesztési elképzeléseink is vannak, melyekhez természetesen továbbra is európai uniós támogatásokra pályázunk majd. Eredményes évet tudhatunk magunk mögött, és erre mindannyian büszkék lehetünk. Reméljük, a jövőben is hasonló sikereket érhetünk el. Bár az állam egyre több korlát közé szorítja az önkormányzatokat is, bízunk abban, hogy az itt élők akaratából, az itt élőkért felelősséget vállalva hozhatjuk meg döntéseinket. Ne feledjük, az ország sikereihez mindig kellettek, kellenek továbbra is az önkormányzatok átgondolt tervei, áldozatvállalásuk - ezt nem szabad tovább gyengíteni."