Celldömölk

2016.04.21. 12:02

SZTK-ból hivatal Celldömölkön

Celldömölk - 480 millió forint kormányzati forrásból újulhat meg a régi SZTK épülete, a jövőben a Celldömölki Járási Hivatal talál itt otthonra.

Cseszkó Tamás

- Amikor pár éve eldőlt, hogy központi forrásoknak köszönhetően 1 milliárd forintból épül új járóbetegellátó-szakrendelő a városban, elkezdtünk azon gondolkodni, hogy a régi épület milyen funkciót kaphatna - mondta el Gecse József, a Celldömölki Járási Hivatal vezetője, aki emlékeztetett: a Kossuth Lajos utcai ingatlan korábban a Járási Bíróság épülete volt. - Szakmai és politikai egyeztetések után a kormány márciusban hozott határozatot arról, hogy összesen 480 millió forintnyi forrást biztosít a járási hivatal székhelyének felújítására - tájékoztatott a vezető. Harangozó Bertalan, a Vas Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja összefoglalta az elmúlt időszak közigazgatási történéseit. Szavai szerint az elmúlt öt évben jelentős átalakítás zajlott le az ágazatban, 2011-ben létrejöttek a kormányhivatalok, amelyek a decentralizált állami struktúra integrálását szolgálták, 2013-tól pedig a magyar államigazgatás történelmi struktúráját állították vissza, ekkor álltak fel a tradicionális járási hivatalok.

A felújításra váró, egykor rendelőintézetként szolgáló épület előtt jobbról Ágh Péter, mellette Harangozó Bertalan és Gecse József. Fotó: Ohr Tibor

Ekkortájt még az önkormányzatok infrastruktúrájára szerveződtek, azonban hosszú távú cél, hogy stratégiailag is különváljanak a kormányhivatal intézményei az önkormányzatoktól. - A megüresedett épület méltó környezetet teremt majd a közigazgatásban dolgozóknak, egyúttal számítunk a város együttműködésére, hiszen még maradt itt háziorvosi és fogorvosi rendelő. Az ő elhelyezésüket meg kell tudni oldani - húzta alá a kormánymegbízott. Szólt arról is, hogy a kormány döntése alapján 2016-ban 200, 2017-ben további 280 millió forint áll majd rendelkezésre, amelyből megvalósulhat az épület külső-belső felújítása, a fűtéskorszerűsítés és a nyílás-záró-rekonstrukció. - Az a cél, hogy hatékony, fegyelmezett, összehangoltan működő, ügyfélbarát hivatal működjön Celldömölkön úgy, hogy közben a szolgáltatások egyre közelebb kerüljenek az állampolgárokhoz - húzta alá Harangozó Bertalan, aki elárulta: a tervek szerint még idén elkezdődhet az építkezés. A bejelentésen részt vett Ágh Péter országgyűlési képviselő is. - Sokszor beszélünk arról, hogy Celldömölk Kemenesalja fővárosa, a mostani kormányzati beruházással létrejövő közigazgatási centrom a „főváros" szimbolikus épülete lesz - húzta alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!