Celldömölk

2014.08.01. 18:25

A civilek változást szeretnének

Egységben a jövő – hangzott el pénteken Celldömölkön, ahol bemutatták a helyi civilek és a Fidesz-KDNP közös polgármesterjelöltjét, Rozmán Lászlót.

Tóth Csongor

Zsúfolásig megtelt az egyik celldömölki kávézó pénteken, ahol a helyiek egyöntetűen sorakoztak fel Rozmán László polgármester jelöltsége mellett. Rozmán László igazi celldömölki polgár, ezer szállal kötődik a városhoz, eredeti foglalkozását tekintve magyartanár, sok éven át iskolaigazgatóként is dolgozott, jelenleg a Celldömölki Tankerületet vezeti.

– Győzni fogunk, győzni fogunk – hangsúlyozták folyamatosan a civilek, akik szerint a mostani közvéleménykutatási adatok is azt bizonyítják, hogy a helyiek változást szeretnének.

– Olyan ember, aki megtestesíti mindazokat az értékeket, amelyekben hiszünk: hazaszeretet, a család megbecsülése, tisztesség, becsület – mondta Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője. Rozmán László meghatódva mondott köszönetet az őt támogatóknak.

– Celldömölk városa élhető, szerethető, de többet érdemel – emelte ki, szavai nagy tetszést arattak a hallgatóság körében. – Az a feladatunk nekünk, helyi civileknek, hogy olyan jövőt építsünk, hogy a fiatalok világa, az idősek, középosztálybeliek, létükért küzdő vállalkozók, édesanyák világa, tehát egész Celldömölk világa álljon össze egy egésszé – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!