Celldömölk

2014.11.26. 20:24

A városi média vezetését Pálné Horváth Máriára bízták

Celldömölk – A képviselő-testület szerdai ülésén döntött a városi médiaközpont új vezetőjéről is. A városi tévét működtető nonprofit kft. ügyvezetője az új ciklusban „külsős” alpolgármesterként dolgozik, helyette új vezetőt választottak Pálné Horváth Mária személyében.

Ölbei Lívia

Pálné Horváth Mária nem ismeretlen a celldömölkiek körében: évek óta ő a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. A testületi döntés értelmében ezentúl ő felel a városi tévé, a városi lap és a városi honlap működéséért.

A testület szerdán egyebek mellett felülvizsgálta a helyi adókról szóló rendeletet, és úgy döntött, hogy jelenleg nem aktuális sem a helyi adók körének bővítése, sem a meglevő adók emelése. A képviselői bejelentések között Erdélyi Antal képviselő az alsósági és izsákfai részönkormányzat nevében Fehér László polgármesternek címezve felvetette: véleménye szerint praktikus döntés volna, megkönnyítené a napi munkát, ha a részönkormányzatot érintő ügyekben első körben a frissen kinevezett (második) alpolgármesterrel, Lengyel Lászlóval konzultálhatnának az alsósági, izsákfai képviselők.

A testületi ülés végén ünnepélyesen esküt tettek az elkövetkezendő öt évre a képviselő-testület munkáját segítő bizottságok belső és külső tagjai. A celli testületben a városfejlesztési és költségvetési bizottság, a humán szolgáltatások bizottsága, az ügyrendi, jogi és közbiztonsági bizottság, a társadalmi, ifjúsági és külkapcsolatok bizottsága, a beszerzési bizottság, valamint a közbeszerzési bizottság vesz részt a döntéselőkészítő munkában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!