Eötvös-inga, olaj és fuvola - A Ság hegyi mérés tiszteletére a geofizikusok egyesülete Cellben ünnepelt

kiadvány
Pogács Mónika
Kipattant: könyvbe kerültek a püspökmolnári tűzoltók
elismerés / 25 perce
Azok a csodálatos Pacskovszky fiúk – Szülővárosuktól megkapták a Kresznerics-díjat
A magyar kultúra napján ezúttal Pacskovszky József filmrendező és Pacskovszky Zsolt író kapta meg a Kresznerics Ferenc-díjat. A város önkormányzata 2008-ban döntött a díj megalapításáról, azóta évente rendszerint ketten vehetik át a Kemenesaljához kötődő kulturális elismerést.
Gyász
"Az élet csendesen megy tovább, Fájó emléked elkísér egy életen át." Fájó szívvel emlékezünk HAJAS IMRE halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
Fájó szívvel emlékezünk KRUG HAJNALKA halálának 1. évfordulóján. Gyászoló családja
Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy szerettünk TAKÁCS JÓZSEFNÉ szül. Varga Anna a Szénsavgyár nyugdíjasa életének 90. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatását 2019. január 24-én, csütörtökön 14 órakor tartjuk a Mihályi temetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmise 13.30-kor lesz a helyi templomban. Hálásak vagyunk azoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk éreznek. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERTELENDY IMRE kőfaragó 82 éves korában elhunyt. Temetése 2019. január 26-án, szombaton 11 órakor lesz a szentgotthárdi temetőben. A gyászoló család
"Mikor a testemet roskadozva vittem, Csendesen és váratlanul átölelt az Isten." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ECKER MÁRTON életének 96. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2019. január 22-én, kedden a 14.15-kor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor a horvátzsidányi temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Szerető és gyászoló családja
Fájó szívvel emlékezünk PRENNER PÁLNÉ szül. Csizmazia Ágnes halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy SZÉCSEI KÁROLY életének 65. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése január 24-én, csütörtökön 10 órakor lesz a Jáki úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, após és nagypapa KUGLICS GYŐZŐ az IKV nyugdíjasa életének 95., házasságának 61. évében otthonában csendesen elhunyt. Örök nyugalomra helyezése január 23-án, szerdán 14.45-kor lesz a Jáki úti temetőben. Gyászmise a temetés napján 13.15-kor a Szalézi templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki minden ismerősünknek, akik GRUBICS ISTVÁNNÉ szül.: Vörös Magdolna temetésén részt vettek, sírjánál koszorút, virágot helyeztek el és fájdalmunkban bármely módon osztoznak. Nyugodjék békében. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRALLAI KÁROLY a szerető férj, apuka, nagypapa, az OFE Vas Megyei Civil Szervezetének volt elnöke, tragikus hirtelenséggel 78 éves korában elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2019. január 24-én, csütörtökön 13.30-kor lesz a Jáki úti temetőben. A gyászmise a temetés napján 8 órakor lesz a Szombathelyen a Székesegyház Madonna-kápolnájában. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik őt utolsó útjára elkísérik és gyászunkban bármely módon osztoznak. Minden külön értesítés helyett. Szerető családja
"Az élet elmúlik, az emlékek élnek, míg élünk soha nem felejtünk téged." Fájó szívvel emlékezünk HORVÁTH JÁNOS halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
"Még nagyon fáj, Talán örökre így marad, De mindig velünk maradsz, Az idő bárhogy is halad." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk NÉMETH LÁSZLÓ halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
Emlékezünk DRÁVECZ ISTVÁN halálának 11. évfordulóján. Szerető családja
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, De abban reménykedünk, hogy jó helyre mentél, Mert te a jónál is jobbat érdemeltél." Fájó szívvel emlékezünk KISS LÁSZLÓ halálának 18. évfordulóján Soha el nem múló szeretettel Feleséged és családja Táplánszentkereszt, Szombathely
"Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, s míg élünk őrizzük őket." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk édesanyám FARKAS FERENCNÉ szül. Holczmüller Zsuzsanna halálának 10. évfordulóján. Lánya: Zsuzsa és párja, unokája és dédunokája
"Nem fogjuk már elgyengült kezed, Nem simogathatjuk őszülő fejed, Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk neked." Fájdalommal tudatjuk, hogy BÓDI FERENCNÉ szül. Horváth Mária életének 98. évében elhunyt. Temetése 2019. január 21-én 13 órai szentmisét követően lesz a hegyfalui temetőben. Gyászoló családja
"Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Elbúcsúztam, így elmegyek, kérlek benneteket, soha ne feledjetek." Mély megrendüléssel, fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, apa, rokon, barát és kolléga CZÉH LAJOS ISTVÁN Doki a II. bel. nyug. ápolója 2019. január 9-én csendesen elhunyt. Örök nyugalomra helyezése január 22-én, kedden a Jáki úti temetőben 13 órakor lesz. A személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Tisztelettel, hálával mondunk köszönetet Kremser doktornak, nővér kollégáinak, és mindazoknak, akik betegségében segítségére voltak. A gyászoló család
"Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, S míg élünk őrizzük őket." Ezekkel a gondolatokkal emlékezünk NÉMETH LAJOS (Lujzi) nagygeresdi lakos halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
Emlék "Akik egymásnak voltunk azok vagyunk mindörökre." VIDA FERENC 2017. Feleséged és leányod
"A te szíved pihen, a miénk vérzik, a fájdalmat csak az élők érzik." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VÁMOS LÁSZLÓ életének 45. évében tragikus hirtelenséggel itt hagyott bennünket. 2019. január 23-án, szerdán 12.15-kor az oladi Batthyány templomban tartandó gyászmise után, 13.30-kor a Jáki úti temetőben búcsúzunk tőle. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
a legnépszerűbb országok / 1 órája
Egyre jobban szeretünk utazni
ők jól jártak / 2 órája
Véletlenül lopott pingvineket vett a Facebookon egy férfi
éhbér? / 2 órája
Jótékonysági pólói miatt magyarázkodhat a Spice Girls
Lottóláz / 2 órája
Több mint kétmilliárd oka van rá annak, aki szelvényt vesz a héten
vitaminforrás / 2 órája
Sikeres volt a nagy citromléteszt
Királyi kamuprofil / 2 órája
Az Instagram nagy úr: Meghan stikában megszegte az etikettet