Celldömölk

2013.12.10. 10:50

Húsz kerékpárral a hegy körül

Celldömölk - Húsz hónapig tartó turisztikai fejlesztési projekt indult útnak Kemenesalján, egy 50 milliós sikeres pályázat révén.

Ölbei Lívia

Pályázati támogatásából 50 millió forintot nyert el a Ság hegy Térsége Turisztikai Egyesület.

Ahogy arról már beszámoltunk, a Ság Hegy Térsége Turisztikai Egyesület nem adta föl, és az első sikertelen próbálkozás után újra pályázatot nyújtott be turisztikai fejlesztésre. Ezúttal sikerrel. Nem sokkal az egyesület első turisztikai kiadványának megjelenése és bemutatója után alá is írták a celldömölki TDM-szervezet fejlesztését célzó pályázati anyagot. Breznovits István, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója és Heinrich Máté, a Ság hegy Térsége Turisztikai Egyesület elnöke látta el kézjegyével a szerződést, amelynek értelmében a pályázati döntéshozók csaknem 59 milliós összköltséggel, maximális, azaz 85 százalékos intenzitással 50 millió forint összegű támogatásra érdemesnek ítélték a celli pályázatot.

A Kemenesalja önkormányzatait és turisztikai vállalkozásait összefogó TDMszervezet a térség turizmusának fellendítését, a turisztikai infrastruktúra fejlesztését, a marketingtevékenység erősítését fogalmazta meg fejlesztési tervei között.

 

A projekt 20 hónapos időtartama alatt kerékpáros, nordic walking-, gyalogos túraútvonalakat építenek ki, kültéri információs terminálokat touch-info-készülékeket, információs táblákat helyeznek ki, jelentősen bővülnek a celldömölki Tourinform Iroda szolgáltatásai, vendégfogadási feltételei is. A pályázat forrást nyújt húsz kerékpár, valamint egy egyesületi gépjármű beszerzésére is.

A beszerzések mellett hangsúlyos szerep jut a térségi marketing-tevékenységnek és a turisztikában tevékenykedő humán-erőforrás képzésének, valamint a térségi rendezvények felfrissítésének is, mondja a nyertes pályázatról hírt adó közlemény. Már megkezdődött az új arculat kiépítése, ami a vulkánosság köré építi fel a térség kínálatát. A VulkánSág-logó ezentúl nem csupán a térséget, hanem egy egyedi szolgáltatáscsomagot, kínálati elemeket is megjelenít, egyfajta minőségi védjegyként is funkcionál.

Tervezik továbbá imázs-film készítését, de egyéb, korszerű információs-kommunikációs eszközök is segítik majd a - a remények szerint egyre nagyobb számban érkező - turisták tájékozódását.

A tervek megvalósításához 2015. június végéig nyújt támogatást a pályázat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!