Celldömölk

2016.06.07. 17:55

IN MEMORIAM Erdélyi Antal

Erdélyi Antal önkormányzati képviselő Alsóságon született 1949-ben, és egész életét itt élte le.

Feleségével 49 évet éltek együtt, négy gyermeket neveltek fel, és büszke nagyapja volt unokáinak. Családszeretetét gyermekei és unokái is örökölték, rajongva szerették az apát, nagyapát. Élete nagy részében a vasúton dolgozott, az állomásfőnökségről mint gondnok-energetikus vonult nyugállományba.

Családja és munkája mellett a közért dolgozott egész életében. Harminchét éven át volt a Vöröskereszt titkára. 1986-tól négy esztendőn át tanácstagként képviselte az Alsóságon élők érdekeit. 1990 után az önkormányzati rendszerben is bizalmat szavaztak neki: hat cikluson át választották meg a településrész képviseletére, egyúttal a rész-önkormányzat vezetője is volt. A Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület képviselőjeként haláláig aktív tagja volt Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. Képviselői munkáját nemes szolgálatnak tekintette.

Erdélyi Antal (1949-2016)

Meghatározó személyiségével köztiszteletet vívott ki magának. Önzetlensége és segítőkészsége által városunk lakóinak szeretete és megbecsülése övezte életét. Szerette az embereket, és az emberek szerették őt, az utcán megállva mindenkivel jóízű beszélgetésbe kezdett, huncutkás mosolya, szeme vidám hunyorgása jellemezte őt.

Eredményesen küzdött az alsósági városrész óvodájáért, iskolájáért, a közösség életét jobbá tevő célokért. Szervezője lett a városrészi programoknak, kapcsolatot tartott a gyerekektől az idős emberekig mindenkivel. Példát adott városszeretetből, kötelességteljesítésből. Szív-ügye volt a városrészek közötti közlekedés szervezése, Alsóság fejlesztése. Mindig azon törte a fejét, mit lehet még megoldani, jobbá tenni az alsóságiak érdekében.

Tele volt tervekkel élete utolsó pillanatáig. Tavasszal még ott lehetett a Kresznerics Ferenc-szobor avatásán, de betegsége miatt a városrész központjának fejlesztését már nem várhatta meg. Tervezte az új parkot, teret, de a megvalósítását már ránk hagyta örökül. 2016. június 6-án távozott el közülünk, hátrahagyva szeretteit.

Emlékét örökre megőrizzük. Nyugodjon békében!

Fehér László polgármester,

Celldömölk Város

Önkormányzata

Képviselő-testülete

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!