Celldömölk

2014.07.15. 12:36

IN MEMORIAM: Ködös Endre (1925-2014)

Nagysimony - Életének 89. évében elhunyt Ködös Endre történelem tanár.

Szabó László

1925. november 10-én született Nagysimonyiban. Édesapja Ködös István asztalosmester és gazdálkodó, édesanyja Kutasi Margit. Az elemi iskolát helyben végzi, majd Celldömölkön tanul tovább. Az ev. tanítóképzőt Sopronban végezte el 1946-ban. Egy évig Somogydöröcskén tanított, majd 1948 szeptemberében visszakerül Nagysimonyiba. A tanítás mellett elvégezte a magyar tanári, valamint a történelem tanári szakot is. 1952-től a Nagysimonyi Dugovics Titusz Általános Iskola igazgatója nyugdíjba vonulásáig, 1986-ig. Az iskolában a tanítás mellett vezetett még helytörténeti szakkört, bélyeggyűjtő szakkört és - nyugdíjba vonulása előtt - évek hosszú során át még citera szakkört is. 1966-tól 1992 szeptemberéig vezette a községi könyvtárat. Mindezek mellett nevéhez kapcsolódik még az iskola új különálló épülettel (tantermek, szertárak és irodákkal) történő bővítése az 1960-as években, valamint a 80-as évek elején. Kiemelkedő feladata volt 1984-ben a Nagysimonyi Kultúrház felépítése, melynek első igazgatója 1992-ig. Nagysimonyi iskolaügyének és közművelődésének fejlesztése volt életcélja, melyet kiváló sikerrel vitt véghez. Fáradhatatlan munkásságát több kitüntetéssel, valamint Nagysimonyi Díszpolgára cím odaítélésével ismerték el. Neve immár örökre összefonódott Nagysimonyi XX. százada második felének kultúrtörténetével.

Kevesen tudják, hogy aktív évei alatt a község életével, kultúrájával, múltjával és jelenével kapcsolatban olyan hatalmas, mindent átfogó anyagot gyűjtött össze, amelyet rendszerbe foglalni - egészségi állapotának megromlása miatt - sajnos már nem tudott. Nagysimonyi monográfiájának megírását tervezte. Egyre súlyosbodó betegségében több mint egy évtizeden keresztül ápolta hűséges társa: felesége Kató néni.

Ködös Endre igazgató úr életének 89. évében türelemmel viselt hosszú betegségében 2014. július 7-én adta vissza lelkét csendesen Teremtőjének.

Tanítványai soha sem felejtik a balatonrendesi táborozások nagyszerű napjait, s az élményszámba menő történelem órák érdekes, lenyűgöző hangulatát, melyek a sohasem várt kicsengetésig úgy szálltak el mindig, mint egy röpke pillanat, s melyek legszebb emlékeikben örökre megmaradnak. Családja, rokonai, barátai, tisztelői és egykori tanítványai július 11-én délután 6 órakor vettek Tőle végső búcsút a nagysimonyi temetőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!