Celldömölk

2014.06.23. 18:10

Számok nélkül üres lenne a világ

Celldömölk - Piri Tamás az elmúlt tanévben egy országos és egy nemzetközi matematikaversenyen is első helyen végzett. A Szent Benedek Katolikus Általános Iskola diákja emellett tehetséges sakkozó is.

Nagy Ildikó

Önök meg tudnák mondani - lehetőleg három percen belül - , hogy hány olyan háromjegyű négyzetszám van, amely egyenlő egy köbszám másfélszeresével? Piri Tamásnak, a celldömölki Szent Benedek Általános Iskola leendő nyolcadikos diákjának harminc ilyen vagy ennél nehezebb feladatot kellett megoldania egy országos matematikaversenyen.

A tehetséges fiú a Bendegúz Országos Matemetikaversenyen és a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen is első helyen végzett. A szobájának falát borító oklevelek, valamint az íróasztalán tornyosuló jutalomkönyvek is arról árulkodnak, hogy a tehetséges diák más versenyeken is szépen szerepelt.

Tamás kiskorától a számok bűvöletében él: háromévesen órákig elidőzött a lakásuk erkélyén, és számolta, hogy a lenti parkolóban hány autó áll, hány ment el, és hány új érkezett. Óvodás volt akkor is, amikor a hévízi fürdő pénztáránál előbb megmondta, mennyit kell fizetniük a belépőjegyekért, mint a számológéppel dolgozó pénztáros. És utána azt is rögtön rávágta, hogy a pénztárosnak mennyi pénzt kell visszaadnia.

Piri Tamás a legutóbb nyert kupákkal, érmekkel és az elmaradhatatlan matekfeladatokkal. Építészmérnök szeretne lenni (Fotó: Nagy Ildikó)

Tamásból nehéz kihúzni a szót, azt azonban elárulja, hogy szinte reggeltől estig a számok bűvöletében él. Viccelődünk is, hogy vajon mi lenne vele, ha holnaptól eltűnnének a számok az életünkből. Elképzelhető, hogy akkor sakkozna. Mert ahhoz is nagyon ért. Az alapokra édesapja tanította, majd tehetséges sakkozó barátja, Czupor Attila hatására ő is csatlakozott Gergácz Balázs iskolai sakkszakköréhez, és számos versenyen öregbítették a Szent Benedek iskola jó hírnevét. Tamás azt mondja, a sakkban mindig nyolc-kilenc lépéssel előre gondolkodik, és mindig ellenfele legjobb lépésével kalkulál, így csak jól jöhet ki a játszmából.

Bár az elképzelés még változhat, a tehetséges fiú most úgy gondolja, hogy építészmérnök szeretne lenni. Szüleivel azonban egyelőre azon törik a fejüket, hogy melyik középiskola lenne megfelelő számára.

Tamás nyáron lazíthat egy kicsit, és lehet, hogy a családi nyaralás mellett egy mátrai matektáborba is meghívást kap majd. Egy biztos: a vakáció alatt sem telik el úgy nap, hogy ne számolna. Ha másnem, a strandbelépők árát ahogy kell: fejben, pontosan.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!