Az LMP, és a vele szövetésben induló Negyedik Köztársaság Párt (4K!) szerint nem lehet úgy vége az önkormányzati ciklusnak, hogy a városvezetés ne számoljon el a város lakói felé a 4 éve elfogadott társadalmi és gazdasági programról (úgynevezett cikluspro
Szombathelyen is választási együttműködést köt az LMP és a 4K! az októberi önkormányzati választásokra. A 4K! három körzetben állít jelöltet, és a két párt közös programmal készül a választásra.
A Vas Népe felhívására a Vas megye 1. számú országgyűlési egyéni választókörzetében induló tizenkét jelölt közül a megadott határidőig kilencen küldték be programjukat, illetve fotójukat, ezeket olvashatják, láthatják oldalunkon. Nem kaptunk bemutatkozó í
Szombathely - A Vas megyei 1. választókerületben indul a 4K! – Negyedik Köztársaság párt alelnöke, Nagy András közgazdász a 2014-es országgyűlési választásokon.
Lesz még Magyar Köztársaság! – ezt a feliratot ragasztották a 4K! szombathelyi aktivistái péntek kora délután a Városháza falára. A plakátot a hivatal portása eltávolította, a résztvevőket a rendőrök igazoltatták. A 4K! ezzel az akcióval az alábbiakra hív